Ezentúl édesapjával él az a kislány, akinek testvérét a gyanú szerint a nevelőapja verte halálra januárban – írja a Blikk. Cintia anyja az ítélethozatalkor állítólag kirohant a tárgyalóteremből, apja viszont a napilapnak ezt a következő szavakkal kommentálta: „Megkönnyebbültem. A bíróság egyszer már hozott egy olyan döntést, ami a kislányom életébe került”. Tavalyi válópere során ugyanis a gyerekeit anyjuknál helyezték el – annak ellenére, hogy fényképeket mutatott be az összevert, csecsemő lányáról.

Az anya akkor azt mondta, hogy a gyereke leesett a lépcsőn, vagy túl erősen szorította őt magához –a mostani tárgyaláson pedig azzal érvelt felügyeleti jogáért: nem bízik benne, hogy apja mellett Cintia biztonságban lesz. A hatóságok álláspontja bizonyosan más: kisebbik lánya halála után még pár hónapos kisfiát is elvette tőle a gyámügy. 

A nő ezentúl havonta összesen három órát láthatja Cintiát, az apa jelenlétében. Ezen felül tartásdíjat kell fizetnie, és megtérítenie az üzemanyagköltség felét, ha a gyerek apja kocsival viszi hozzá lányukat. Az ítélet jogerős.