Egy robbanótest miatt kiürítettek négy háztömböt Budapest XI. kerületében hétfő délután – közölte a honvédség tűzszerészetének kommunikációs tisztje. Várkonyi Melinda szerint a Köbölkút utcában az Ádám Jenő Fenntartói Gyakorló Általános Iskola udvarán földmunkák közben találtak egy robbanótestet, az azonosítás idejére kellett az ideiglenes zárást elrendelni. Az iskolát korábban már kiürítették, a környéken négy háztömbből kellett a lakókat ideiglenesen máshol elhelyezni. 

Nem sokkal este 8 óra előtt a tűzszerészek elszállították a robbanótestet, a korábban ideiglenesen kitelepített lakók visszatérhetnek otthonaikba – közölte a honvédség tűzszerészetének kommunikációs tisztje. Várkonyi Melinda szerint egy 203 milliméteres szovjet betonromboló gránátot találtak, amely kilőtt állapotban volt. A gyújtószerkezetet a helyszínen szerelték ki, majd a gránáttal együtt a központi gyűjtőtelepre vitték, ahol később semmisítik meg azokat.

A beazonosítás és a gyújtószerkezet kiszerelésének idejére 23 lakásból 33 embert ideiglenesen ki kellett költöztetni, a zárás feloldásával ők visszatérhetnek otthonaikba. A közelben található a Nemzetközi Pető Intézet épülete is, de mivel takarában áll, innen nem kellett senkinek sem elmennie.