horoszkóp

Mélyaltatásban van az ablakból kizuhant kislány

2014.04.17. 12:17

Orvosok küzdenek Johanna életéréért, aki egy hónapja a tatabányai Levendula Gyógyszertár fölötti második emeleti lakás ablakából édesanyjával együtt kizuhant. Mindeközben az apa tévét nézett a másik szobában. Egyelőre rejtély, hogyan történhetett a tragédia. 

Johannát az egyik fővárosi kórházba szállították, ahol plasztikai sebészek közreműködésével kétszer műtötték meg a koponyáját. Jelenleg is mélyaltatásban tartják, állapota javul. – írja a kemma

Az anya már kikerült a tatabányai kórház intenzív osztályáról, de orvosai még nem engedték haza. Bal karja változatlanul gipszben van, s medencecsontjának törései miatt alig tud mozogni. Férje minden látogatása alkalmával megkérdezte tőle, hogy mi történt, de az édesanya mindig csak annyit mondott, hogy „Nagyon gyorsan volt minden, nem emlékszem.”

A rendőrség nyomoz az ügyben.  

Az apa a balesetet követően a lapnak elmondta, hogy hatéves lányuk nagyon szerette az állatokat, szülői felügyelet mellett etethette a madarakat és a kóbor négylábúakat az ablakból úgy, hogy felállhatott a fotelre.


Nagyobb térképre váltás