horoszkóp

Taxival szállította a kábítószert

2014.04.23. 12:25

„A Fővárosi Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt vádat emelt négy vietnámi állampolgárságú személlyel szemben, akik elfogásuk idején – 2013. áprilisában – egy budapesti VIII. kerületi raktárhelyiségben közel 17 kilogramm marihuánát tároltak továbbértékesítés céljából." – tájékoztatta a Velvetet a Fővárosi Főügyészség sajtóosztálya. 

A vádirat lényege szerint, a vádlottak jelentős mennyiségű marihuána nagykereskedelmével foglalkoztak Budapest területén. A marihuánát külföldön tartózkodó vietnámi származású személyektől szerezték be, majd annak Magyarországra szállítását követően a marihuána tárolását, kimérését, csomagolását és a vevőknek történő kiszállítását is maguk  végezték.

 A vádlottak a 2013. április 22. napját megelőző napokban a szintén fenti módon beszerzett kábítószert egy Budapest, VIII. kerületi raktárhelyiségben tárolták, ahol az egyik vádlott – a társaival megbeszéltek szerint – még a kora délutáni órákban összekészített mintegy 5 kilogramm marihuánát azzal a céllal, hogy azt még aznap leszállítja az egyik vevőjük részére.

A vádlott erre figyelemmel taxit rendelt, a raktárból magához vette a fenti mennyiségű marihuánát tartalmazó sporttáskát, és azt a taxi csomagtartójába tette.

Útközben azonban a nyomozó hatóság a Budapest IX. kerület, Üllői út - Ecseri utca kereszteződésében intézkedés alá vonta és tőle az 5 kilogramm tömegű marihuánát lefoglalta.

A Fővárosi Főügyészség a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő vádlottakkal szemben határozott ideig tartó fegyházbüntetés kiszabására tett indítvány.