horoszkóp

Elloptak egy Csontváry-festményt a debreceni MODEM-ből

2014.04.24. 11:40

Ellopták a debreceni MODEM-ből Csontváry Kosztka Tivadar és Nemes Lampérth József egy-egy alkotását. A két, Antal-Lusztig-gyűjteményből ellopott mű értéke összesen több mint százmillió forintra rúg, számolt be a hírről a nol.hu. Az intézmény a múlt héten az ügyben ismeretlen tettes ellen büntető-feljelentést tett. A Népszabadság információi szerint az egyik ellopott mű Csontváry Éjszakai táj holdvilágnál alakokkal című alkotása, amit a MODEM-ben nyolc évvel ezelőtt 80 milliós értékben vették át letétbe, a helyi önkormányzattal kötött szerződés alapján. A másik ellopott mű Nemes Lampérth József Táj dombokkal című tusrajza, ennek értéke a letétbe adáskor 25 millió forint volt. A gyűjtemény tulajdonosa, Antal Péter debreceni műgyűjtő a Népszabadságnak azt mondta: nem tudni, hogy mikor és milyen körülmények között lopták el az alkotásokat, azt pedig egyszerűen érthetetlennek tartja, hogyan nem vették észre a lopást hamarabb egy olyan intézményben, amit ipari kamerákkal figyelnek és biztonsági őrök vigyáznak. A lap értesülése szerint A MODEM-et a volt megyei rendőrfőkapitány, Sutka Sándor cége, a Pannon Guard őrzi. Antalt kröülbelül két hete értesítették a MODEM-ből, hogy nem találnak két képet, ezért nézzék már át a földszinti raktárt. Ezután Kukla Krisztián igazgató belső vizsgálatot rendelt el, majd múlt héten feljelentést tett.

Arra, hogy a 2016-ig letétbe helyezett gyűjtemény ellopott darabjaiért kártalanítják-e, Antal azt mondta: a biztosítást nem ő, hanem a debreceni önkormányzat kötötte, ezért nem ismeri a szerződés részleteit. A MODEM igazgatója nem kívánt nyilatkozni az ügyben.