horoszkóp

Angolnacsempész kínaiakat kapcsoltak le Ferihegyen

2014.04.26. 11:48

183 kilónyi, 120 millió forintot érő angolnát foglaltak le a a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren két kínai utastól - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton.

A vámosoknak jelezték a kínai állampolgárok, hogy élő halat hoznának be az országba, de ehhez nem voltak okmányaik.  A csomagban talált állatok közönséges angolnák voltak, amelyek szerepelnek a veszélyeztetett, vadon élő állatfajok között, így behozatalukhoz speciális export- és importengedély kellett volna, amellyel a kínai utasok nem rendelkeztek.
 A pénzügyőrök a nyolc hungarocell hűtődobozban, vízzel töltött műanyag tasakokban tárolt angolnaivadékokat természetkárosítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt lefoglalták, és az elkövetőkkel együtt átadták a rendőrségnek - közölte a NAV.


    Megjegyezték, hogy az ínyencségnek számító üvegangolna (a kis méretű, még átlátszó testű növendék angolna) kilója akár ötezer dollárba is kerülhet.