horoszkóp

Gyerekeivel együtt akart öngyilkos lenni - vádat emeltek ellene

2014.04.29. 15:48

Vádemelési javaslattal zárult annak a kecskeméti asszonynak az ügye, aki gyermekeit és magát is meg akarta mérgezni. – írja a police.hu

Egy marék gyógyszerrel, és tapasszal akart véget vetni az életének. A kecskeméti családi házban úgy akarta megmérgezni 5 és 3 éves, illetve 7 hónapos ikerpár gyermekeit, hogy testükre a koronária betegség tüneti kezelésére szolgáló tapaszokat ragasztott, majd nagyobb mennyiségű vérnyomáscsökkentő gyógyszert vett be, minek következtében rosszul lett. Szerencsére a házban élő nagypapa észrevette a nő tervét és azonnal hívta a mentőket. 

F. Melinda azután döntött úgy, hogy végez magával és négy gyermekével, miután megromlott a házassága. Férje nem tartott igényt a gyermekekre, valamint a családtól is külön költözött. 

gyogysz
Fotó: Police.hu

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya előre kitervelten, több emberen, tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást, most vádemelést javasolnak az édesanya ellen.