A Zalaegerszegi Törvényszék tárgyalta tegnap annak a párnak az ügyét, akik még 2012 márciusában vettek rá egy fiatal nőt, hogy költözzön hozzájuk a Nagykanizsa melletti Cserfő hegyen lévő pincébe.

 A nő nem hagyhatta el felügyelet nélkül az ingatlant, ráadásul pénzért kellett szolgáltatnia a felhajtott férfiaknak. Ugyanezt tették egy fiatalkorú lánnyal is, aki 2012 nyarán költözött a pincébe.
 
„ Az aktusokért kapott pénzből az I. és a II. r. vádlottak állítólag adtak ugyan néha a lányoknak, de a nagy részét a saját megélhetésükre fordították, csakúgy, mint az a pénzt, amit egy harmadik sértettől szereztek." - írja a törvényszék közleményében. Ő még 2009-ben költözött a hegyi lakba, és 3 éven át élt ott. A nő szociális támogatásait elvették, ezzel 1. 241.765 Ft kárt okoztak a sértettnek.
Az egyik nő végül megszökött, és értesítette a rendőrséget. A tanúk azt állították meghallgatásukkor, hogy „ állandó felügyelet alatt éltek, egyedül soha sem hagyhatták el az ingatlant.Többször megverték - volt, hogy slaggal, vesszővel -, bántalmazták és prostitúcióra kényszerítették őket."
A másodfokú tárgyaláson a védők arra hivatkoztak, hogy nem voltak bezárva, hisz a terület nem is volt bekerítve, ráadásul többször jártak postán, okmányirodán, de ott sem jelezték a problémáikat.

Végül a jogerős ítélet az I. r. vádlottra 3 év 8 hónap börtönbüntetést, illetve 4 év közügyektől való eltiltást szabott ki.

A II. r. vádlott bűnös társtettesként és különös visszaesőként 3 év 4 hónap börtön, s 4 év közügyektől való eltiltás. Az I. r. vádlottal szemben 640.882,- Ft, II. r. vádlottal szemben 620.882 Ft erejéig vagyonelkobzást rendelt el a jogerős ítélet