Rendületlenül hisz a férje meggyilkolásáért jogerősen életfogytiglani börtönre ítélt berettyóújfalui nő, S. Andrea ártatlanságában egy exrendőr, aki feleségül is vette S. Andreát, hogy így hatékonyabban tudjon eljárni az ügyében. A férfi annyira őszintén hisz S. Andrea ártatlanságában, hogy megpróbálta rekonstruálni a vádiratot, hátha így bizonyíthatja: hiába volt nagy mennyiségű gyógyszer S. Andrea első férjének szervezetében a halála idején, igenis tudott volna védekezni, ha a nő megtámadja. „Ugyanazt a dózist, amit a boncolás alapján a férjben megtaláltak, én is bevettem. Összesen ötvennégy darab gyógyszert. Méghozzá aznap, amikor elsőfokon a Gyulai Törvényszéken ítéletet hirdettek. A vádiratot próbáltam ezzel rekonstruálni. Ugyanis azt állították, hogy Andrea első férje, aki egy magas, erős, tagbaszakadt 90 kilós férfi volt, nem tudott a 45 kilós nővel szemben a védekezni. Ehhez képest én ennyi antidepresszáns bevétele után elkerékpároztam 60 kilométert Zsákáról Gyulára, a bí­róságra. Inkább energikusnak, mint tompának éreztem magam. Ennek köszönhetően még az eljáró ügyésszel is – több tanú előtt – vitába keveredtem a törvényszék folyosóján" – magyarázta a Borsnak a férfi, akit az sem zavarta különösebben, hogy S. Andrea nemrég feljelentést tett öt börtönőr ellen, amiért azok intim viszonyba kerültek vele. A férfi szerint ebben semmi meglepő nincs, S. Andreának az öngyilkossági kísérletei után ugyanis nyugtatókat kellett szednie, amitől letompult.