Tizenkét év fegyházra ítélte a Baross téri rendőrgázolót pénteken a Fővárosi Törvényszék első fokon, nem jogerősen.

A büntetett előéletű férfi 2010. július 23-án ittas, kábítószeres állapotban Budapesten a Bosnyák térnél egy közlekedési szabálysértés után "Kapjatok el, ha tudtok!" felkiáltással számos civil és rendőr testi épségét veszélyeztetve menekülni kezdett a rendőrök elől. A Keleti pályaudvarnál egy tolató manőver közben halálra gázolt egy rendőrt, ezután üldözői már fegyverrel is próbálták megállítani, de elfogni csak a jármű meghibásodása után sikerült a Gubacsi útnál.

A törvényszék péntek délután kihirdetett első fokú döntésében halált okozó közúti veszélyeztetésnek minősítette a rendőr halálhoz vezető cselekményt, továbbá megállapított még hivatalos személy elleni erőszakot, segítségnyújtás elmulasztását, rongálást és ittas, bódult állapotban elkövetett járművezetést.A bíróság emellett végleg eltiltotta a járművezetéstől a vádlottat.

Az ügyész az ítélet megalapozatlansága, téves jogi minősítése miatt, továbbá súlyosításért, a védelem enyhítésért, felmentésért fellebbezett, így a Baross téri rendőrgázoló ügye másodfokon folytatódik majd.