Nagyon örülünk, amiért senkinek sem esett baja, mert így nevethetünk a Zala Megyei Főügyészség fantasztikus hírén, amelyet „Ittas utas kötött bele a buszsofőrbe – Egy hangulatváltozás fázisai” címmel adtak ki. Eszerint egy erősen ittas román férfi 2013. február 15-én a késő délutáni órákban a nagykanizsai víztoronynál felszállt a Miháldról Nagykanizsára közlekedő helyközi buszjáratra, érzelmei pedig teljesen magával ragadták.

„Odament a buszsofőrhöz, és megköszönte neki, hogy felvette, majd ölelgetni, csókolgatni kezdte. A buszsofőr rászólt, hogy hagyja békén, aki ekkor leült egy ülésre. Nem bírta sokáig, ismét odament a vezetőálláshoz, és amikor a zöld jelzésnél elindult a busz, a buszsofőrt hátulról két oldalról átkarolta, és befogta a szemét. A sofőr rászólt, hogy nem lát semmit, majd ellökte a férfi kezeit, aki ezután szidalmazni, fenyegetni kezdte, és felszólította, hogy »állj meg, mert megszurkállak«” – foglalták össze az esetet.

A megállóban aztán leszállt, hangoskodni kezdett, és az arra járókat veréssel és szurkálással fenyegette. A biztonsági őr rászólt, erre egy 11,5 centis pengéjű kést vett elő. Kihívták a rendőröket, a férfi addig is fenyegetőzött, és a levegőbe szurkált. 

Végül aztán csak bevitték, és közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett, valamint felfegyverkezve elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emeltek ellene.