Mérges lett a szomszéd, mert hangosan játszottak a gyerekek, egyikük ráadásul még be is szólt a tatabányai férfinak. F. Sándor nem hagyta annyiban a dolgot: elővette légpuskáját, és azzal hajtotta el a gyerekeket – írja a kemma.hu.

Fegyveresen elkövetett garázdaság gyanúja miatt indult eljárás az 53 éves F. Sándor ellen, aki június 1-jén egy lakótelepi lakás erkélyéről fenyegette a ház előtt játszó gyerekeket. A bejelentő fegyvert is látott a tatabányai férfi kezében, amellyel úgy tett, mintha csőre töltené. Erről utóbb kiderült, hogy egy légfegyver, amit lefoglaltak a rendőrök. Gyanúsítotti kihallgatásán F. Sándor elmondta, hogy zavarta a gyerekek labdázása, és hiába kérte őket, hogy menjenek a közeli játszótérre, ők maradtak. Ráadásul az egyik még be is szólt neki. Ez dühítette fel annyira, hogy kezébe vette a légfegyvert, és azzal próbálta meg elzavarni a gyerekeket a környékről.