„A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájában 2014. május 31-én öngyilkosságot kísérelt meg egy fogvatartott. Az őrök ezt időben észlelték, azonnal mentőt hívtak hozzá.  A fogvatartottat kórházba szállították. A történtekkel kapcsolatosan a rendőrség további tájékoztatást nem ad" – tájékoztatta a Velvetet a Békés Megyei Rendőrfőkapitányság.

Úgy tudjuk, arról a Békés megyei férfiről van szó, aki két héttel ezelőtt kislánya szeme láttára lőtte le volt élettársát és végzett annak új párjával. 

Dr. Karakas Attila, T. Lajos védője értesülésinket ugyan nem erősítette meg, de nem is cáfolta. Az ügyvéd kiemelte, hogy ügyfele eddig éppen pszichés állapota miatt nem tett teljes beismerő vallomást. Védője szerint T. Lajost olyannyira megviselték a történtek, hogy pszichológusi vizsgálaton is részt vett, az ügyvéd úgy tujda, kezelés alatt is állt.

A nyomozásról dr. Karakas Attila csak annyit árult el, hogy tudomása szerint T. Lajos ismerőseit, barátait, sőt, még ügyfeleit is kihallgatja a rendőrség. 

Blikk információi szerint a férfi hozzátartozói korábban jelezték a fegyintézetnek, ahol T. Lajos előzetes letartóztatásban van, hogy a férfi végezni akar magával.

A fegyőrök szigorú őrizet alatt tartották, gyakorlatilag ötpercenként ellenőrizték, hogy ne tehessen kárt magában. A férfit azonban nemrégiben átszállították kihallgatásra a rendőrségre. Kihasználta azt a pár percet, amíg egyedül hagyták és a ruháiból sodort kötélből hurkot készített, a másik végét egy bútorhoz rögzítette, így akasztotta fel magát. A lap úgy tudja, T. Lajost kedden átszállították Budapestre, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe. Most orvosszakértői vélemény készül róla, amelyet az intézményben dolgozó szakember állít majd össze. Hat hónapig biztosan ott tartják majd, azután újra megvizsgálják, hogy vissza lehet-e vinni a büntetésvégrehajtási intézetbe.

Mint arról lapunk beszámoltT. Lajos május 15-én késő délután rálőtt volt élettársára, annak barátjára, illetve volt élettársa édesanyjára, és az ő élettársára. A Velvet úgy tudja, a kislány nemcsak látta családjának lemészárlását, de mindezt a gyilkossággal gyanúsított édesapja, T. Lajos karjából nézte.

A 34 éves, szíven lőtt J. Csaba és a 49 éves M.-né G. Irén azonnal meghaltak, míg a férfi korábbi élettársát, a 27 éves, várandós, több haslövést kapott M. Adriennt, illetve a 60 éves R. Józsefet súlyos, életveszélyes állapotban szállították kórházba. T. Lajost a történtek után azonnal keresni kezdte a rendőrség – a férfi végül önként adta fel magát egy nappal később, pénteken háromnegyed ötkor a békéscsabai rendőrségen kislányával együtt. Úgy tudjuk, a két életben maradt, ám életveszélyes sérüléseket szendvedett szemtanút már ki is hallgatta a rendőrség, sőt, műlt héten a gyilkos fegyvert is megtalálták. Úgy tudjuk, a nő állapota stabil, kislánya szinte minden nap bemegy meglátogatni, azonban az idősebb férfi állapota romlott, trombózis alakult ki a lábában.