horoszkóp
mm
2014.06.06. 15:37

Felszámoltak egy olyan hazai terjesztőláncolatot, amely Szerbiából Csongrád megyébe csempészett kábítószert értékesített Hajdú-Biharban. Négy kábítószer-kereskedőre csaptak le a nyomozók a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységeinek közreműködésével. Az összehangolt akcióban a TEK szerda este Csökmőn elfogta a 32 éves S. Istvánt, aki nem sokkal előtte nagyobb mennyiségű marihuánát vásárolt. A férfi a gyanú szerint a kábítószert egy 25 éves tetétleni és egy 27 éves berettyóújfalui lakosnak akarta eladni - a TEK ezután Tetétlenen elfogta Cs. Róbertet, a nyomozók pedig Berettyóújfaluban P. Attilát. Kábítószer-kereskedelem és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt mindhármukat őrizetbe vették, és indítványozták előzetes letartóztatásukat. A TEK Cs. Róbert lakásán elfogta a 42 éves kabai Sz. Zoltánt is, aki a gyanú szerint S. Istvántól drogot vásárolt. A nyomozók kábítószer-birtoklás megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrök ezután Berettyóújfaluban és Sárrétudvariban elfogtak négy embert, akik a kézre kerített terjesztőktől megszerzett kábítószert fogyasztották. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság által megkezdett akció csütörtökön Szegeden folytatódott: a TEK bevetési egységei a 24 éves P. Szabolcs helyi lakost fogták el, aki a megalapozott gyanú szerint a Szerbiából beszerzett kábítószerből S. Istvánnak többször adott el nagyobb mennyiséget továbbértékesítésre. A nyomozók a nála tartott házkutatás során kábítószergyanús növényi származékot, fehér port, tablettákat, valamint a kiadagoláshoz szükséges eszközöket, digitális mérleget és méretre vágott alufóliát találtak és foglaltak le. P. Szabolcsot kábítószer-kereskedelem és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását. (MTI)

15%

Náray Tamás Zarah

4999 Ft
4250 Ft
15%

Jo Nesbo Szomjúság

3980 Ft
3383 Ft