A Szegedi Járásbíróság elrendelte R. B. előzetes letartóztatását azután, hogy a férfit őrizetbe vették egy kegyetlen nemi erőszak ügyében – közölte a bíróság a honlapján. Makón a Nagyér sétányon még május 31-én tartóztatott fel a gyanúsított és ismeretlen társa egy nőt azzal a szándékkal, hogy közösülni akarnak vele. A nő ellenállt, bántalmazták, majd egyikük megerőszakolta. Az áldozat életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az elfogott férfi ráadásul visszaeső, feltételesen szabadult, a feltételes szabadsága 2015-ben telt volna le. A gyanúsított bűnössége esetén akár 12 év börtönt is kaphat halmazati büntetésként. Az előzetes letarzóztatás ellen ő és védője is fellebbezett, szabadlábra helyezést kérve.