Európa-bajnoki bronzérmes bokszolót helyeztek előzetes letartóztatásba, a rendőrség szerint a 21 éves férfi is tagja annak a bandának, amely prostituáltakat rendelő kuncsaftokat rabolt ki – írja a Bors.

A bokszolót és egyik társát június másodikán fogta el a TEK. Egy nappal korábban egy szarvasi férfi tett bejelentést arról, hogy a társaság kirabolta őt. A Bors információi szerint az áldozat prostituáltak hirdetéseit tartalmazó weblapokról rendelt magának két örömlányt, a 17 és a 18 éves lányok viszont nem egyedül érkeztek, velük volt a bokszoló és még egy kigyúrt férfi. A kuncsaftot megverték, halántékához egy fegyvernek látszó tárgyat szorítottak, és pénzt követeltek tőle. Később egy bankautomatához vitték, hogy további készpénzt adjon át nekik, ahol 160 ezer forintot vett fel.

A rendőrség gyanúja szerint a társaság Debrecenben, Békés-szentandráson és Szolnokon is követett el hasonló bűncselekményeket. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság fegyveresen, csoportosan elkövetett rablás bűntett miatt folytat nyomozást.

Két gyanúsított, a 21 éves V. Jenő és a 28 éves K. Ferenc előzetes letartóztatásban vannak. A nyomozás során a rendőrség olyan információkat is beszerzett, melyek alapján a társaságnak egy harmadik férfi tagja is lehetett. A 24 éves szolnoki K. Ádámot 2014. június 17-én fogta el a TEK műveleti egysége.