A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság eljárást folytat halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt M. Dezső jászladányi lakos ellen. A nyomozás jelenlegi adatai szerint a 29 éves férfi 2014. augusztus 3-án 19 óra körüli időben egy jászladányi sörözőben előzetes szóváltás nélkül - eddig ismeretlen okból - megütött egy helyi lakost, aki a földre esett.

 A bántalmazás után a támadó a helyszínt elhagyta. A bejelentést követően a kiérkező mentőszolgálat munkatársai a sértett életét már nem tudták megmenteni, az 54 éves férfi a helyszínen elhalálozott.  A rendőrök a bejelentés után azonnal megkezdték az adatgyűjtést és tanúkutatást, majd rövid időn belül tartózkodási helyén elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható M. Dezsőt. - írja a police.hu