A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) megerősítette a Velvet információját, már van gyanúsítottja a rendőrségnek a szentendrei titokzatos haláleset ügyében.

A Police.hu információi szerint a gyanúsított, aki egy 64 éves szentendrei férfi, szabálytalanul tárolhatott vegyszereket. Ebből ivott a 34 éves férfi kisebb mennyiséget, valószínűleg véletlenül. A sértett a vegyszertől rosszul lett, elvesztette eszméletét és az orvosok már nem tudták megmenteni az életét.

Az ügyet az eddigi hírekkel ellentétben nem a Szentendrei Rendőrkapitányság munkatársai, hanem a megyei főkapitányság nyomozói vizsgálják, ám részleteket egyelőre nem hoznak nyilvánosságra.

Beluzsárné Belicza Andrea, a PMRFK szóvivője is csak annyit közölt lapunkkal, hogy vasárnap a kollégái kihallgattak valakit, akit halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsítanak.

Az ügyben a további vizsgálatot szakértők bevonásával folytatja a rendőrség.