A Készenléti Rendőrség, valamint a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ munkatársai 2014. augusztus 5-én Thaiföldről Magyarországra hozták R. Antalt. - olvasható a rendőrségi közleményben. 

Íntenzív nemzetközi rendőri együttműködést követően 2014. július 21-én a Thaiföldi Pran Buri tartományban fogta el a thai rendőrség R. Antalt, aki ellen több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot a magyar hatóságok.

A körözött személy felkutatására irányuló eljárást a KR Nemzeti Nyomozó Iroda Célkörözési Alosztály nyomozói végezték, akik a beszerzett információkat rendszeresen továbbították a thai rendőri szervek felé. A közelmúltban sikerült olyan részletességű adatokat beszerezniük, amelyek alapján lehetségessé vált a körözött személy tartózkodási helyének pontos megállapítása.

R. Antal elfogásakor hamis személyi adatokkal akarta igazolni magát, azonban a thai nyomozók a részükre korábban megküldött információk alapján kétséget kizáróan meg tudták állapítani nevezett valódi személyazonosságát.

R. Antal az elfogatóparancs alapjául szolgáló bűncselekményt 2005-ben követte el, amikor egy ellenérdekelt törökszentmiklósi család összegyűlt tagjaira kézigránátot dobott. A robbanás folytán egy ember életét vesztette, többen pedig életveszélyes sérüléseket szenvedtek. R. Antal 2008 óta volt szökésben, távollétében a bíróság életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte.

A férfit a számára kijelölt büntetés-végrejatási intézetbe szállították, ahol megkezdte börtönbüntetését.