Csigolyatörést szenvedett egy középkorú asszony a közelmúltban a miskolctapolcai bobpályán, amikor járműve egy már a végállomáshoz közeledő másik bobnak ütközött. - írja a boon.hu.
A megyei lap úgy tudja, a baleset múlt héten szerdán, dél tájban történt. Az ötvenes évei végén járó hölgy tizenéves lányunokájával gurult le a pályán. A nő ült hátul, a fékkart unokája kezelte, aki vélhetően koccanásig előrenyomta azt, így viszonylag nagy sebességgel értek utol egy, a végállomásra éppen beforduló bobot. Az asszonyt kórházba szállították, állapota javul.
Információik szerint a rendőrség vizsgálatot folytat az ügyben. Más források szerint viszont a nyomozók megtekintették azokat a felvételeket, amelyeket a pályára telepített automata fényképezőgép készített, és ezeken jól látszik a lány és kezében az előretolt fékkar.
A mostani esethez hasonlóan az így készült felvételek tisztázták a bobpálya üzemeltetőit a közel egy hónappal ezelőtt történt baleset során is. Akkor egy osztálykiránduláson Miskolctapolcán szórakozó debreceni fiú sérült meg, amikor bobjával nagy sebességgel belerongyolt egy előtte a pályán lassan „csordogáló” járműbe, amiben barátai ültek.