horoszkóp

Időseket kötözött meg és rabolt ki a pár

MTI/velvet
MTI/velvet
2014.08.12. 16:33

Előzetes letartóztatásba helyezett a Debreceni Járásbíróság egy házaspárt, mert idős nőket rabolt ki otthonukban a hajdú-bihari megyeszékhelyen. Muszka Zoltán, a Debreceni Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta: a 42 éves férfi és 42 éves felesége megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy május 16-án kirabolt egy egyedül élő 84 éves nőt a debreceni Barna utcában. Előzőleg az elkövetők felhívták az idős asszonyt, és a vásárlási szokásairól érdeklődtek. A házaspár azt mondta, hogy ajándékot visz neki, így amikor felkeresték, a nő beengedte őket. Amíg a férfi egy kérdőívet töltetett ki az asszonnyal, felesége készpénzt és ékszereket lopott el. Ezután a sértettet késsel megfenyegették, és mielőtt távoztak, az ágyában megkötözték és leragasztották a száját.

A másik bűncselekményt augusztus 4-én követték el. Hasonló módszerrel egy Lehel utcai lakásban élő 77 éves nőhöz jutottak be, és az asszonytól, szintén késsel fenyegetőzve, értékeit követelték, majd az eltulajdonított ékszerekkel és készpénzzel távoztak. A rendőrség augusztus 9-én fogta el az elkövetőket, ők beismerő vallomást tettek. A Debreceni Járásbíróság hétfőn rendelte el előzetes letartóztatásukat.