horoszkóp

Bőröndbe gyömöszölték a hullát Balin

2014.08.13. 13:14 Módosítva: 2014-08-13 13:26:08

Egy amerikai nő holttestére bukkantak Bali szigetén, Indonéziában, ráadásul a félmeztelen test egy bőröndbe volt begyömöszölve – írja az NBC News. A jakartai amerikai követség tudott róla, hogy meghalt egy 62 éves nő (Sheila von Weise Mackként azonosították), és két embert le is tartóztattak az ügyben. Az AFP hírügynökség úgy tudja, a nő lányát és annak barátját fogták el.

A Jezebel azt írja több forrásra hivatkozva, hogy a 18 éves Heather Mack és a 21 éves Tommy Schaefer került rács mögé. Azt állítják, fegyveresek rabolták el hármukat, ők megszöktek, a lány anyját azonban megölték. A taxis azonban vallott: elmondása szerint a két fiatal hívta őt, bepakolták a bőröndöt, majd visszamentek a hotelbe. Két órás várakozás után a taxis utánuk ment, de a szobájuk már üres volt. Ekkor nyitották ki a bőröndöt, majd vonták be a rendőrséget. Mack és Schaefer egy kilenc kilométerrel arrébb lévő hotelben szunyókáltak, amikor a rendőrök rajtuk ütöttek.

A testet amúgy egy ötcsillagos hotel, a St. Regis Bali előtt, egy taxiban találták meg. A szálloda ki is adott egy közleményt, melyben szörnyűséges tragédiának nevezik a történteket és mindenben együtt fognak működni a hatóságokkal.