horoszkóp

13 vaddisznót gázolt halálra az ámokfutó gazda

2014.08.18. 19:37

A vaddisznókat bizony sokat nem szeretik, főleg azok a földművesek nem, akiknek a birtokára gyakorta bejárnak az állatok – egy német gazda is így volt ezzel, ám egy napon annyira megorrolt az állatokra, hogy nem csupán levadászta, hanem egyesével halálra gázolta őket. 

Történt ugyanis, hogy Henrik H., egy sachseni mezőgazdasági cég vezetője annyira bekattant a repceföldeken portyázó vaddisznókra, hogy bepattant a terepjárójába, és üldözni kezdte őket. Tanúk szeme láttára gázolt halálra VW Tiguanjával így 13 állatot, akik hiába menekültek a kocsi elől riadtan. Bár több helybeli is látta az esetet, nem mernek vádat emelni, hiszen pont a férfinek dolgoznak, néhány a helyszínen készített képet azonban elküldtek a Bildnek

A szemtanúk beszámolója szerint az ámokfutás után a férfi szólt egy vadásznak, aki hét halott állatot el is szállított, és a hűtőházban elrejtett későbbi felhasználásra, de további hat állat tetemét a birtokról kellett elszállítani, volt, amelyik maradványát a karosszériáról szedték le. Henrik H. nem reagál a vádakra, mindenkit az ügyvédjéhez irányít.