Hatmillió forintnyi készpénzt rabolt el egy nőtől két motoros Óbudán kedden kora délután – értesült a Velvet. Információink szerint a nőnél azért volt ennyi készpénz, mert a cége számára vette fel éppen az alkalmazottak fizetését. 

„Feljött a járdára az egyik robogós és fegyverrel a pénzt követelte. Mivel mindig én veszem fel a fizetéseket, lehet, hogy már korábban kifigyeltek" – mondta el a kirabolt nő a Velvet helyszíni tudósítójának. Az egyik közeli épület biztonsági őre a rablás előtt negyed órával látta a robogósokat, akikre azért lett figyelmes, mert szlalomozva mentek az úton.

Úgy tudjuk, a nő negyed órát töltött a bank épületében, majd ahogy kilépett szinte azonnal odaért mellé a robogós, aki a pénzt követelve kitépte a táskát a kezéből majd társával együtt elhajtottak. Információink szerint a helyi kamerák felvételei alapján csak a robogók színét tudták azonosítani a rendőrök. Információink szerint a motorosok után hajtott még két másik autó is nagy lendülettel. A BMW és egy Toyota típusu autókról egyelőre nem derült ki, hogy a rablókat üldözték, vagy közük volt az esethez. 

Épp a Polgár utca ezen szakaszán sétált három férfi és egy nő is, akik a közelben dolgoztak, ők a nő sikolyát hallották meg. Egyikük szerint az egész jelenet meglepően lassan, mintegy 10 másodperc alatt játszódott le. A két robogós az Árpád híd felől érkezve felhajtott a járdára az irodaház előtt, majd egyikük kitépte a nő kezéből a táskát. Ez csak némi huzakodás árán sikerült, addig a nő sikoltozott. A jelenet azonban nem volt egyértelmű a szemtanúknak, egyikük szerint azon gondolkoztak, odamenjenek-e egyáltalán, mivel a nő nem kiáltott se tolvajt, se segítséget, olyan volt, mintha vicceskedve huzakodtak volna a rablóval.

Miután a motorosok a parkolásgátló karókat lassan kerülgetve megindultak a táskával, az egyik férfi realizálta, hogy rablás történik, megpróbálta a mellette elhaladó robogót felrúgni, de nem sikerült. Egy épp arra járó Toyotába beugrott egy másik férfi, a motoros után hajtottak, majdnem elérték, de a rablók végül elillantak. 

A rendőrség válaszolva a Velvetnek közölte, az eset során senki sem sérült meg, az anyagi kárt még mérik fel, és rablás gyanúja miatt indítottak nyomozást ismeretlen tettes ellen.