Két nappal azután, hogy fényes nappal elraboltak hatmillió forintnyi készpénzt egy fiatal nőtől, Óbudán, a rendőrség közleményt adott ki, amiben az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövetők megtalálásához. „A rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen elkövetők 2014. augusztus 19-én 12 óra 50 perc körüli időben a Budapest III., Polgár utcában a sértett útját két motorkerékpárral elállták, megfenyegették, majd a nála lévő táskáját eltulajdonították. Az ismeretlen elkövetők a rabláskor sötét színű ruházatot és bukósisakot viseltek, motorkerékpárral (robogóval) közlekedtek" – írják a police.hu-n.

Kérik, hogy aki az elkövetőkkel kapcsolatban, azok jelenlegi tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1-443-5000-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16 p: 8-13), a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.