Rejtélyes késeléshez riasztották a mentőket és a rendőrséget hétfő este a VII. kerületi István utcába. A Velvet egy olvasója írta, hogy ebben az időszakban az utca Dózsa György út felőli szakaszát teljesen lezárták a Cserhát utcától, majd később ezt kiterjesztették még egy háztömbbel, a Murányi utcáig.

„Fél kilenckor, mikor odaértem, nagy rendőri jelenlét volt (3-4 autó legalább), helyszínelés, a kocsik alatt és a kukákban mintha kerestek volna valamit" – írta olvasónk, aki szerint a bámészkodók késelést emlegettek. Az ott lévő rendőrök nem mondhattak semmit, a kérdezősködőket a Teve utcai központhoz irányították.


Nagyobb térképre váltás

Megkeresésünkre a rendőrség annyit közölt, hogy az „ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen". Több információt nem adhatnak ki a nyomozás érdekei miatt. Az Országos Mentőszolgálat is csak annyit közölt, hogy egy 35 év körüli férfit vittek kórházba súlyos sérülésekkel, de stabil állapotban.

A Velvet értesülései szerint nem maffialeszámolás történt, csupán egy „ezen a környéken megszokott vitát zártak le két késszúrással".