A szülők a kertben dolgoztak, mikor kétéves gyermekük a fűnyíró traktor alá esett, és súlyos sérüléseket szenvedett. A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés gyanúja miatt indított eljárást az ügyben.

A rendőrség közleménye szerint szombaton kora este egy vasboldogasszonyi nő fűnyíró traktorral dolgozott gősfai telkükön, mialatt kétéves kisfiúk az udvaron játszott, az édesapa pedig szintén az udvaron volt. Az anya arra lett figyelmes, hogy a gyermek a fűnyíró alá esett, ekkor rögtön leállította a gépet. A szülők – miután kiszabadították a traktor alól – azonnal kórházba vitték gyermeküket, ahol megállapították, hogy nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A rendőrséget az ügyeletes orvos értesítette, majd a szülőket a rendőrök tanúként hallgatták ki. Az édesanya a rendőröknek elmondta, hogy a baleset előtt többször figyelmeztette kisfiát, hogy ne menjen a fűnyíró közelébe, valamint ő is nagyon lassan haladt a géppel.