Újra lefoglalta a rendőrség kedd este a meggyilkolt soroksári kocogó nő férjének számítógépét. Kardos Lajos nem érti az esetet, hiszen felesége halála után a nyomozók már átvizsgálták a laptopot, és a merevlemez tartalmát is lementették – írja a Blikk.
„Átnyújtották a lefoglaló végzést, hogy újra elviszik a számítógépet, amelyet annak idején a feleségem használt. Nem tudom, mit kereshetnek még, hiszen akkor minden adatot lementettek, azóta pedig Krisztina már nem használhatta a gépet. Éppen ezért attól tartok, hogy a nyomozók rám gyanakodnak" – magyarázta Kardos Lajos, aki szerint egy évvel Krisztina halála után a család lassan kezdi zaklatásnak érezni, hogy még most is átkutatják a házukat, és lefoglalnak tőlük használati tárgyakat.
Kardosné Gyurik Krisztina holttestén – a lap úgy tudja – két férfitól származó DNS-mintát találtak a szakértők. A rendőrség ismeretlen tettesek ellen nyomoz. Kedd este állítólag ismét megszállták a környéket a zsaruk. Számos nyomozó gyűjtött adatokat este kilenckor. Ismét minden házba becsöngettek a környéken.
Mint megírtuk, Krisztinát tavaly szeptember 25-én gyilkolták meg a házuktól nem messze, miközben kocogott. A holttestét férje találta meg a rendőrökkel együtt.