Bíróság elé állítást javasol a rendőrség annak a 30 éves harkakötönyi férfinak az ügyében, aki szeptember 1-jén délután, Kiskunmajsán, a Fő utcán lévő egyik üres kirakatban meztelenül mutogatta magát az arra sétálóknak – áll a rendőrség közleményében. 

Miután a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Kiskunmajsa Rendőrőrse nyomozást indított szeméremsértés vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, a helyi rendőrök megkezdték az ismeretlen elkövető felkutatását és beazonosítását. Kiderült, hogy a bűncselekmény elkövetésével K. Gyula harkakötönyi lakos gyanúsítható megalapozottan. A férfit szeptember 5-én, délután, Budapesten, a XIV. kerületi Róna parkban fogták el a kiskunmajsai rendőrök, a kerületi rendőrkapitányság munkatársaival közösen.

A 30 éves férfit kihallgatták, ő pedig beismerte tettét. A nyomozás során az is kiderült, hogy egy másik esetben, augusztus 31-én délután is mutogatta magát a Fő utcai kirakatban.

A rendőrség a nyomozást befejezte, a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal küldi meg a Kiskunhalasi Járási Ügyészségnek.