Hímes tojásként vigyáznak a börtönben K. S. Szilárdra, a gólyatábori erőszakolás gyanúsítottjára, írja a Blikk

A férfi a börtönhierarchia alján van, ami azt jelenti, hogy a rabok szinte vadásznak rá. Az ilyen bűnelkövető csak addig van biztonságban, amíg ki nem derül a titka, ám az ELTE gólyatáborában történt erőszak olyan nagy nyilvánosságot kapott, hogy a kaposvári börtönben mindenki tudja, ki került be melléjük. A lap információi szerint ezért kap kiemelt figyelmet az őröktől.

Időközben lezárult az egyetem belső vizsgálata is, amelyből kiderült: tudtak róla, hogy szexragadozót küldenek a gólyatáborba.

„A vizsgálat során kihallgattunk minden érintettet. Kiderült, hogy a Hallgatói Önkormányzat elnöke tisztában volt azzal, hogy a fonyódligeti táborban és előtte éveken át a tanító- és óvóképző kar rendezvényein fotózó férfi háromnegyed évvel ezelőtt szexképekkel zsarolt egy hallgatót" – mondta el a Blikknek dr. Rónay Zoltán, az ELTE főtitkára, aki maga folytatta le a vizsgálatot.

Rónay az egyetem rektorának továbbította a tizenöt oldalas összefoglaló anyagot: több érintett esetében is a legsúlyosabb büntetést, azaz a kirúgást javasolta.