Csúcsforgalomban bandukolt egy kisfiú a főúton

2014.09.23. 09:19

A kilenc éves Máténak nem volt kedve megvárni a következő buszt, ezért gyalog indult hazafelé – a délutáni csúcsforgalomban, a 11-es főúton – írja a kemma.hu.

Hétfőn egy kilenc éves kisfiút adtak át édesapjának az esztergomi egyenruhások. A délutáni csúcsforgalomban a forgalommal megegyező irányban, láthatósági mellény nélkül, egyedül sétált a 11. számú főúton.

A kisfiút végül járőrök állították meg és ültették be szolgálati gépjárművükbe. Elmondta a rendőröknek, hogy a tanítás után hazaindult, de lekéste a buszt. Szüleinek nem szólt, bár volt nála telefon. Úgy gondolta, hogy a hazáig vezető mintegy öt kilométeres utat gyalog is gyorsan megjárja. Az egyenruhások hazavitték Mátét. 

Az édesapa elmondta, hogy többször próbálta hívni a fiát, de ő nem vette fel a telefont. A következő menterend szerinti buszjáratot várta. Ha azon sem lett volna a kisfiú, maga kérte volna a rendőrök segítségét.