Szűk egy évvel a szigetszetmilósi eset után után újabb borzasztó gyerekbántalmazásról számoltak be a lapok, a bama.hu ugyanis úgy tudja, szüleik fizikálisan és szexuálisan is bántalmazták gyerekeiket sásdi otthonukban. A szóbeszéd szerint a szoba-konyhás épületben kilencen éltek, a hat gyerek mellett a szülők, és egy befogadott idősebb nő lakott abban a házban, ahol a gyanú szerint a kínzások történtek.

A házban szörnyű körülmények uralkodtak, a disznók, macskák és nyulak is a szobában éltek, a gyerekekkel aludtak és a dolgukat is ott végezték. A lap információi szerint a gyermekek semmilyen ellátást nem kaptak, folyamatosan tetvesek voltak, végül a családsegítőknek sikerült elérni, hogy kiemeljék őket és nevelőszülőkhöz kerüljenek. Itt mesélte el az egyik gyerek, hogy milyen válogatott kínzásokat, veréseket kellett átélniük és hogy szexuálisan is kihasználták őket.

A Bama.hu úgy tudja, hogy a szülők ellen a napokban emeltek vádat a Komlói Járásbíróságon és jelenleg is fogva tartják őket. A szülők 6 rendbeli kiskorú veszélyeztetése és 5 rendbeli szemérem elleni erőszak miatt felelhetnek a bíró előtt. A kiszabható büntetés mértéke 5–15 év lehet.