Eddig csak szóbészedék voltak róla, ám mostanra a rendőrség befejezte a nyomozást és kiderült, hogy a mosonmagyaróvári Karolina Kórházban az orvosi gázellátó műszaki hibája okozta egy beteg halálát. A rendőrség vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást – tudta meg a Velvet. 

2013. július 25-én a kórházban, a nőgyógyászati műtét közben komplikáció lépett fel és a 62 éves asszony életét vesztette. Másnap, egy 31 éves  nőnél alakultak ki az előző napihoz hasonló tünetek az altatás során. A műszer a beteg  oxigényhiányos állapotát jelezte, ezért az altató orvos a lélegeztető gépről levette. A műtéti beavatkozást kézi lélegeztetéssel kellett befejezni. A Velvet úgy tudja, hjogy az akor épp frissen felújított és átadott kürházi részben kisebb műtéteket szoktak végezni. A 62 éves hölgy beavatkozása lett volna az első altatásos műtét az átadás után, azonban nem hajtották végre a kötelezően előírt gázpróbát az altatógépen, valószínűleg fordítva cserélték be az altatógáz csöveit. Ez a mulasztás okozta a tragédiát. 

„A rendőrségi és szakértői vizsgálat megállapította, hogy a betegek altatására használt orvosi gázellátó hibás működése okozta a komplikációt, ami az elsőként műtött beteg halálához  vezetett. A nőgyógyászati műtő felújításakor a gázellátó rendszer vezetékeit felcserelték, az  oxigén és az altagógázcsöveket fordítva kötötték be.  A felújított műtöt úgy adták át, hogy az orvosi gázellátó rendszer – szabványban előírt – üzembiztossági vizsgálatát elmulasztották. A gázazonossági próba elvégzésével a végzetes  hiba kiküszöbölhető lett volna" – tájékoztatta lapunkat a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az ügyben A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az orvosi gázellátó rendszer   kiépítéséért és a műszaki átadásért felelős négy műszaki szakember ellen halált okozó foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt  folytatott nyomozást lezárta, az ügy iratait vádemelési javaslattal küldte tovább.