11 év börtönre ítélték jogerősen azt a férfit, aki Dunakeszin nőket támadott meg – közölte az ítéletet hirdető Budapest Környéki Törvényszék. N. Sándor pere még a Váci Járásbíróságon indult, de miután megállapították, hogy életveszélyt okozó testi sértés kísérlete is lehet a vád, az ügy Budapestre került át. A férfit két rendbeli erőszakos közösüléssel (amelyből egy rendbeli kísérlet) és személyi szabadság megsértésével vádolták meg.

A 23 éves férfi tavaly március 4-én a déli órákban fenyegetéssel és erőszakkal szexre akart kényszeríteni egy, a vonatához siető nőt. A nő nem engedett neki, ezért dulakodni kezdtek, eközben a férfi egy csavarhúzóval 26-szor megszúrta a nőt (combon és karon). Emellett kétszer beleharapott, majd a bakancsos lábával halántékon rúgta a nőt, akinek eltört az arccsontja. A férfi a nő táskájával elmenekült.

A vádlott nem állt le, másnap a sződligeti Duna-parton grasszált, majd egy futó nőt állított meg, kést szorított a torkához és az út melletti fás területre vitte. A férfi itt közösülésre kényszerítette áldozatát. Utána elvette a mobilját és még kísérte egy ideig a nőt, ezután menekült csak el. A rendőrök még aznap elfogták Csörögön. 

A bíró tipikus megrögzött bűnözői karrierről beszélt és arról, mennyi súlyosító körülmény áll fenn az ügyben. Ilyen a kirívó társadalomra veszélyesség, a cselekmény kiemelkedő tárgyi súlya, a többszörös halmazat és a vádlott különös visszaesői volta. Ugyanakkor az egyik nemi erőszak csak kísérlet maradt, illetve a vádlottnak van egy (nem általa nevelt) gyereke is, ezeket enyhítő körülményként vették számításba. A férfit a börtönbüntetés mellett tíz évre a közügyektől is eltiltották.