Most már biztos, hogy nem gyilkosság áldozata lett az az osztrák férfi, aki két éve Hummer terepjárójával halálra gázolt egy rendőrt – derül ki a Belügyminisztérium közleményéből, amit hétfőn jutattak el az MTI-hez.

A tárca nem nevezte meg a rabot, mindössze annyit közöltek, hogy a szegedi börtönben 2014. október 10-én elhunyt nem jogerősen elítélt fogvatartott holttestének vizsgálata során nem találtak bántalmazásra utaló jeleket vagy nyomokat. Vagyis a férfi halálával kapcsolatban nem merült fel az idegenkezűség gyanúja.

Az elhunyt hozzátartozói most a rendőrség és a büntetés-végrehajtás részéről megállapított tényeket ellenőrizhetik, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának illetékes szervei pedig helyreigazítási kérelmet juttatnak el az Ausztriában megjelenő Heute napilap szerkesztőségeihez.

Ugyanis a Bors vasárnap még arról számolt be, hogy az osztrák Heute napilap szerint kihallgatásra vitték el a férfit, ahonnan sérülten került vissza a zárkájába, majd három és fél óráig tartott a haláltusája. A lap magyar újságírók információira hivatkozott, akik rendőrségi forgalmazásokat hallgattak le, és ezek alapján arra lehetett következtetni, hogy Thomas B.-t bántalmazták.

Az osztrák Thomas B. Kenéz Imre rendőrt két évvel ezelőtt intézkedés közben gázolta halálra, a férfi a börtönben halt meg, halálát gyógyszer okozhatta, öngyilkos lett. A hírek szerint a naplójában azt írta, hogy nem akar tovább élni.