Különös módon védekezik az a rendőr alezredes, akinek pere zárt ajtók mögött zajlik a Kaposvári Törvényszéken. Mint azt a Velvet is megírta, a vád szerint a volt rendőr alezredes nyári táboroztatások alkalmával szexuálisan molesztált tinilányokat. Most ügyvédje azt állítja, védence elismerte, hogy szexuális kapcsolatot létesített az egyik tanítványával, ám később eljegyezte a 18 éves lányt.

A Borsnak nyilatkozott K. József ügyvédje. Dr. Kocsis Tamás elmondta: védence tagadja a vádban szereplő cselekmények elkövetését. "A védencem és a lányok között tanár–diák kapcsolat volt, igaz, bensőséges viszony alakult ki közöttük. Úgy tekintettek rá, mint a nevelőapjukra. Ügyfelem elismeri, hogy egyikükkel sze­xuális kapcsolat alakult ki, ám csak azután, hogy a lány betöltötte a 18. életévét. Ráadásul ez nem pusztán szexuális kapcsolat volt, védencem ugyanis eljegyezte a lányt"- mondta az ügyvéd.

Amikor a jogászt arról kérdezte a lap, hogy ez a lány kitart-e még az alezredes mellett, terveznek-e esetleg esküvőt is, dr. Kocsis Tamás kitérő választ adott. "Nem feladatom, hogy védencem magánéletének minden mozzanatát ismerjem, ám bizonyos részletei hűen tükrözik, hogy milyen ember valójában. Ő egy családcentrikus apa, szereti a gyermekeit, akik kiállnak mellette. A válásakor a bíróság védencemnek ítélte a gyerekeket, nyilván ez sem lehet véletlen. A vád javarészt olyan szakértői véleményeken alapul, amelyeket nem tudunk elfogadni" – tette hozzá az ügyvéd.