horoszkóp

Helyszínelő

A Velvet baleset-, és bűnblogja

Párhoroszkóp

Kíváncsi rá, összeillik-e mostani párjával? Nézze meg, mennyire passzolnak csillagjegyeik alapján!

Életveszélyben a Suzuki vezetője

2014. október 18., 17:45 Módosítva: 2014.10.19 13:42
13

Mentőhelikopter szállította el annak a Suzukinak a vezetőjét, aki szombat délután szenvedett balesetet Pomázon, értesült a Velvet. Információink szerint eddig ismeretlen ok miatt a gépkocsi a Bem József utcában nekihajtott egy villanyoszlopnak, az ütközés erejétől a vezető életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A rendőrség vizsgálja a baleset pontos körülményeit.

Hetekig élt halott anyjával egy szegedi férfi

2014. október 18., 09:56 Módosítva: 2014.11.06 12:06
4

Hetekig élt elhunyt édesanyjával, társasházi lakásukban, egy 40 éves, szegedi férfi – írja a Délmagyar. A lakók tartottak a férfitől, akit rendkívül agresszívnek ismernek, ezért nem mertek rákérdezni a lépcsőházban terjengő, elviselhetetlen bűz okára. Végül rendőri segítséget kértek.

A rendőrség szerdán vonult ki a Bécsi körút 8–16. szám alatti házba, a férfi lakásában pedig a megtalálták a 80 éves asszony holttestét. A fia a halála óta eltelt hét-három hétben senkinek sem jelentette be édesanyja elhunytát, ott élt vele.  (A Délmagyar szerint a férfinél skizofréniát állapítottak meg, és pszichiátriára szállították.) A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közigazgatási eljárásban vizsgálja az esetet, eszerint tehát az asszony természetes halállal halt meg.

„Hosszú ideje éreztük már a rossz szagokat, de a néni fekvőbeteg volt, tudtuk róluk, hogy nem mosdanak és nem takarítanak, így kezdetben ennek tudtuk be a szagokat” – mondta a lapnak egy szomszéd, aki szerint a férfinek van két féltestvére is, akik Budapesten laknak.

Meghalt egy motoros Dabasnál

MTI/velvet
MTI/velvet
2014. október 17., 20:48 Módosítva: 2014.10.17 20:48
2

Motorkerékpár ütközött össze egy teherautóval az 5-ös főúton Dabas térségében péntek este, a balesetben a motor vezetője meghalt, az utat lezárták - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Beluzsárné Belicza Andrea tájékoztatása szerint a főút 34-es kilométerénél történt baleset körülményeit még vizsgálják. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, kerülni a felsőbabádi körforgalomnál Ócsa felé, illetve az inárcsi kereszteződésnél lehet.

  • Villamossal ütközött egy Opel az Üllőin

    2014. október 17., 13:47 Módosítva: 2014.10.17 13:50
    0

    Péntek délelőtt Budapesten az Üllői út 510-es számú ház előtt összeütközött egy 50-es villamos és egy Opel, értesült a Velvet. Az egyelőre nem tisztázott, hogy a személygépkocsi hajtott óvatlanul a villamos elé, vagy a villamos nem vette észre időben az Opelt. A balesetben az autó alaposan összetört, leállt a villamosközlekedés, de szerencsére személyi sérülés nem történt.

    villamos

    A rendőrség lezárta Püspökszilágyot: tűz volt a polgármesteri hivatalban

    2014. október 17., 12:56 Módosítva: 2014.10.17 16:47
    9

    Pénteken nem sokkal dél után a rendőrség lezárta Püspökszilágyot – értesülta Velvet.  Péntek hajnalban a Pest megyei település polgármesteri hivatalában tűz ütött ki. A Velvet információi szerint a tűz a hivatal adórészlegéből indult ki, azután terjedt át a tetőre, amelynek jelentős része leégett. Információink szerint felmerült a gyújtogatás gyanúja.

    A rendőrség hivatalosan csupán a terület lezárását erősítette meg lapunknak, ám szerintük ez nem terjed ki a falu határaira. Ugyanakkor a helyszínen tartózkodó kollegáktól úgy tudjuk, nem engedték be őket a településre. 

    „A bűncselekmény helyszínének környékét a kiérkező kollégák nyomozati adatgyűjtés céljából lezárták a helyszíni szemle miatt. A kollégák jelen pillanatban nyomozati anyagot gyűjtenek, szakértői véleményre várnak, míg a tűzoltók biztosítják a helyszínt" – mondta el lapunknak Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság sajtóügyeletese, aki felhívta figyelmünket arra, hogy mivel a település egy zsákfalu, a lezárás megegyezhet a falu határaival ugyan, de ez nem jelenti a település lezárást. Ám a helyszínen tartozkodó kollégákat továbbra sem engedték be.

    "Az eset során személyi sérülés nem történt azonban jelentős anyagi kár keletkezett. Az elsődleges vizsgálatok alapján felmerült az idegenkezűség gyanúja.Rongálás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán. " - írta péntek délután a police.hu.

    Az Index korábban azt írta, mintegy nyolcvanan oltották a tüzet a reggeli órákig. Személyi sérülés nem történt, a tűz oka egyelőre ismeretlen.  A történet azért is érdekes, mert a 745 lakosú, Vác környéki települést eddig a független Tordai Sándor vezette, a vasárnapi önkormányzati választáson azonban hét szavazatnyi különbséggel legyőzte a szintén függetlenként induló Dr. Erdős Zoltán. A dokumentumoknak pedig a polgármesterváltásnál lettt volna jelentőségük. 

    Posztunkat folyamatosan frissítjük!

    Ellopta a fiatal az autót, de hatalmasat borult vele

    2014. október 17., 11:48 Módosítva: 2014.10.17 11:48
    3

    Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2014. október 11-én 20 óra 10 perckor érkezett a bejelentés, miszerint Salgótarján, Baglyasalja városrészben egy személygépkocsi felborult. Ezt követően egy hölgy tett bejelentést, miszerint Salgótarján belvárosában az utcán parkoló gépjárművét ismeretlen személy eltulajdonította. A rendőrök hamar összefűzték a két ügyet.

    autot
    Fotó: Police.hu

    Apolice.hu szerint  a bűncselekmény elkövetésével egy 16 éves nógrádszakáli fiút ganyúsítanak, aki ellopta a sértett kocsiját, majd Salgótarjánban autókázott, de balesetet szenvedett, majd a felborult járművet hátrahagyva a helyszínről távozott. A fiút nem sokkal később elkapták. 

    Ne vegye fel, ha +220-as számról hívják!

    2014. október 17., 11:42 Módosítva: 2014.10.17 18:16
    105

    Gambiai emberek zaklatják a magyar telefontulajdonosokat -- tudta meg a Velvet. Olvasónkat, Jónás Endrét csütörtökön kora délután érték el sms-ben, sürgős, azonnali visszahívást kérve. Miután ezt nem teljesítette, felhívták: egy idegen nő egy idegen nyelven beszélt (az országban használt nyelvek közül mandinka, fula, volof, szerer és dzsola is lehetett), és hallható volt, hogy egy férfi instruálja, hogy mit mondjon. Jónás rájuk tette a telefont, mire kapott két sms-t, majd még egyet, ami már kétségbeesetten követelte, hogy hívja vissza a számot.

    Jónás a Vodafone előfizetője, fel is hívta a társaságot, ahol közölték vele, tudnak a problémáról, ami más hálózat használóit is sújtja, de se magyarázatot, se megoldást nem találtak eddig rá. Azt tanácsolták, az ember ne reagáljon a hívásokra, ne vegye fel és ne hívja vissza őket. A telefonszámokat eddig nem sikerült blokkolni. Annyit Jónás is kiderített, hogy a tengerparti Serekundából érkeztek a hívások.

    Megtudtuk, hogy a Police.hu, a rendőrség honlapja is figyelmeztetett a kéretlen hívásokra. Többek között azt írják, „a bejelentések alapján megállapítható, hogy a segélykérő üzenetek nem valósak. A rendőrség felhívja az állampolgárok figyelmét, hogy az ismeretlen külföldi számok visszahívása esetén minden esetben körültekintően járjanak el a nem kívánt hívásforgalmi költségek keletkezésének megelőzése érdekében."

    Két kisteherautó rohant egymásba az M5-ösön

    MTI/velvet
    MTI/velvet
    2014. október 17., 10:57 Módosítva: 2014.10.17 10:57
    1

    Két kisteherautó karambolozott az M5-ös autópálya főváros felé vezető oldalán az örkényi pihenő közelében pénteken kora reggel, a balesetben egy ember súlyosan megsérült - közölte a katasztrófavédelem és a rendőrség az MTI-vel.

    Csámpai Attila, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője elmondta, hogy az egyik teherautó vélhetően defektet kapott, emiatt felborult, ekkor rohant bele egy másik tehergépkocsi.

    m5
    Fotó: MTI

    A második jármű sofőrjét a dabasi tűzoltók speciális eszközzel vágták ki a roncsból, a férfit az első jelentések szerint életveszélyes állapotban vitték kórházba.Mivel mindkét kisteherautó az árokba borult, a forgalmat nem akadályozzák, de a műszaki mentés ideje alatt időszakosan egy sávot lezárnak a rendőrök - tájékoztatott honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

    Bíróra támadt a kapus a focimeccsen

    MTI/velvet
    MTI/velvet
    2014. október 17., 10:49 Módosítva: 2014.10.17 10:49
    1

    Vádemelést javasolnak a zalai rendőrök egy 21 éves futballkapus ellen, aki egy mérkőzésen megütötte és megrúgta a játékvezetőt - közölte pénteken a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

    Májusban rendezték a futballmérkőzést Becsvölgyén a hazai csapat és Baktüttős focicsapata között. A meccs 36. percében a játékvezető büntetőrúgást ítélt a hazaiak javára, de elvégeztetni már nem tudta, mivel a vendégek kapusa megtámadta, mert szerinte igazságtalan ítéletet hozott. A 21 éves kapus hangos szidalmazás közepette a mellkasánál megütötte, majd bokán rúgta a 49 éves játékvezetőt, aki ettől a földre esett. A bántalmazásra valamennyi játékos körülvette a bírót, ketten még csatlakoztak a támadóhoz, egyikük szidalmazta és leköpte, a másik pedig meglökte. 

    A verekedésnek a rendezők vetettek véget, mindenkit lekísérték a pályáról, és a meccsnek vége szakadt.A megyei rendőr-főkapitányság a 21 éves futballista ellen nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság gyanúja miatt vádemelési javaslattal küldte meg a nyomozati iratokat a Zalaegerszegi Járási Ügyészségnek.

    Megtalálták az eltűnt 13 éves fiút

    2014. október 17., 10:36 Módosítva: 2014.10.17 10:36
    2

    A rózseszentmártoni fiú csütörtökön iskolába indult, ám oda nem érkezett meg. Pénteken Apcon egy arra járó a vízelvezető árokban talált rá - írja a heol.hu.

    Mint megírtuk, egy rózsaszentmártoni nő tett bejelentést a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére, miszerint 13 éves fia  október 16-án reggel iskolába indult otthonukból, azonban oda nem érkezett meg, és azóta ismeretlen helyen tartózkodik gyermeket Apcon a Zagyva-híd alatti vízelvezető árokban találta meg egy arra járó ember, aki értesítette a rendőröket.

    A gyermeket Apcon a Zagyva-híd alatti vízelvezető árokban találta meg egy arra járó emberpénteken, aki értesítette a rendőröket, a fiú jól van. 

    Eltűnt egy 13 éves fiú Rózsaszentmártonról

    2014. október 16., 20:38 Módosítva: 2014.10.17 10:35
    1

    Egy rózsaszentmártoni nő tett bejelentést a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére, miszerint 13 éves fia  október 16-án reggel iskolába indult otthonukból, azonban oda nem érkezett meg, és azóta ismeretlen helyen tartózkodik - írja a police.hu. Az eltűnt F. Szabolcs 170 cm magas, barna szemű és hajú, eltűnésekor fekete kabátot és szürke melegítőnadrágot valamint szürke cipőt viselt, továbbá magával vitte Kappa márkájú iskolatáskáját.

    A Hatvani Rendőrkapitányság kéri, hogy aki az eltűnt fiú tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 06-36/522-111-es számot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán (H-Cs.: 8-16, P.: 8-13) vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

    Rendőrautó karambolozott, két járőr megsérült

    2014. október 16., 18:08 Módosítva: 2014.10.16 18:08
    4

    Két rendőr is megsérült abban a balesetben, ami csütörtök délután történt a XX. kerületben, értesült a Velvet. Helyszíni információink szerint vélhetően a rendőrautó nem adott elsőbbséget a Török Flóris és Pöltenberg utca kereszteződésében a Suzukinak. Az ütközés erejétől a rendőrautó eleje alaposan összetört, de kitört a Suzuki egyik kereke is. A helyszínre érkező mentők a rendőrautóban ülő két járőrt és a Suzuki vezetőjét kórházba szállították. A rendőrség vizsgálja a baleset pontos körülményeit.

    Rabszolgasorban tartottak két nőt Borsodban

    2014. október 16., 17:32 Módosítva: 2014.10.16 17:32
    1

    Kényszermunka és zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az ózdi rendőrkapitányság négy csernelyi lakossal szemben, akik két helyi nőt, azok kiszolgáltatott helyzetét kihasználva rabszolgasorban tartottak és kényszermunkára kényszerítettek – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

    Dobi Tamás tájékoztatása szerint megalázó körülmények között tartották a nőket és minden jövedelmüktől megfosztották. A gyanúsítottak családi házuk pincéjében tartották a két megfélemlített asszonyt, akiket havonta egy-egy kilónyi cukorral és liszttel „láttak el”, továbbá ételhulladékokat adtak nekik élelem gyanánt – ismertette a részleteket a szóvivő. Hozzátette: volt olyan téli időszak, amikor a fűtetlen pincében kellett élniük; később bár kaptak egy kályhát, tűzifát csak korlátozottan használhattak. A két nő a gyanúsítottak kertjében dolgozott, emellett járandóságukat is elvették, csak néha juttattak vissza nekik pár ezer forintot – közölte Dobi Tamás. Mint mondta, a sértettek az állandó verések és fenyegetések miatt nem mertek a fogva tartóiktól elmenekülni.

    A rendőrök október 16-án fogták el a gyanúsítottakat, akiket őrizetbe vettek és előzetes letartóztatásukat javasolták. Az ózdi rendőrkapitányság a helyi szociális intézmény munkatársaival együttműködve gondoskodott a két nőt megfelelő elhelyezéséről – jegyezte meg a szóvivő.

    Éjjel törtek rá csuklyás fiatalok az idős nénire

    2014. október 16., 15:50 Módosítva: 2014.10.16 15:50
    1

    Beazonosították, elfogták és őrizetbe vették a kecskeméti rendőrök azt a 17 éves táborfalvai férfit, aki társával együtt egy 80 éves asszonyt rabolt ki.

    A Police.hu szerint 2014. márciusában arcukat csuklyával eltakaró ismeretlen elkövetők, egy lajosmizsei ingatlan ablakát - a rajta lévő rács befeszítését követően - benyomták. A házba bejutva az ágyban fekvő, 80 éves asszonyt lefogták, megfenyegették, bántalmazták, majd a füléből kivették az arany fülbevalóját és lehúzták az ujjáról aranygyűrűjét. Ezt követően a két férfi a sértettet a spájzba belökte, az ajtót rácsukta, majd kutatást végeztek és néni mobiltelefonjával a benne lévő SIM kártyával együtt ismeretlen helyre távoztak. Az idős asszony a tettlegesség következtében az elsődleges orvosi szakvélemény alapján nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett keletkeztek.

    idősneni
    Fotó: Police.hu

    A beszerzett információk alapján a rendőrség látókörébe került egy 17 éves férfi, aki - ezidáig ismeretlen társával - a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. A táborfalvai fiatalt 2014. október 15-én 13 órakor, otthona közelében, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának munkatársai elfogták.

    A férfit gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartoztatásának indítványozását.

    Hónapokig fogvatartották Magyarországon, hogy megszerezzék az osztrák férfi pénzét

    2014. október 16., 14:48 Módosítva: 2014.10.16 14:48
    17

    Mint a legdúrvább thrillerekben: megfigyelték a szokásait, napi rutinját, majd injekcióval elkábították és aegy táskában magyarországra szállították a bécsi férfit, ahol azrét tartották fogva hónapokig, hogy kizsarolják a pénzét.

    tanya
    Fotó: Police.hu

    A police.hu közleménye szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást Sz. József Károly 32 éves balatonalmádi, G. Angéla 41 éves budapesti és társuk a 47 éves B. M. külföldi férfi ellen.

    A gyanú szerint 2014 májusában G. Angéla és B. M. nem mindennapi „állásajánlattal” kereste fel Sz. József Károlyt. Alkalmi munkaadói felkérték arra, hogy a 47 éves gyanúsítottal együtt Bécsben megfigyeljék a sértettet, majd egy előre megbeszélt alkalommal elkábítsák és Magyarországra szállítsák. A bűntársak többször utaztak Bécsbe, ezek során a sértett mindennapjait térképezték fel a megfelelő stratégia kidolgozása és a „feladat” biztonságos végrehajtása érdekében.

    A gyanúsítottak 2014. augusztus 3-án elérkezettnek látták az időt az utolsó osztrák úthoz. Megjelentek a sértett lakása előtt, majd amikor megérkezett, követték egészen a ház liftjéig, ahol egyikük megragadta, majd társa egy kábító hatású anyagot fecskendezett a férfibe. A sértettet ezután egy táskában a ház elé leparkolt gépkocsijukhoz vitték, majd - egy külön erre a célra kialakított helyre - fektették és egy magyarországi erdei tanyára szállították, ahol 2014. október 1-jéig fogva tartották.

    Eközben a sértett eltűnéséről az osztrák hatóság - testvére bejelentése alapján - 2014. augusztus 7-én szerzett tudomást, amely alapján körözését rendelték el.A férfi őrzését a tanyán Sz. József látta el, akit G. Angéla és B. M. telefonon folyamatosan utasított annak érdekében, hogy a sértettet megtörje és annak pénzét kikényszerítse. A 32 éves férfi válogatott módszerekkel arra bírta rá a sértettet, hogy a különböző bankokban elhelyezett vagyonának megszerzéséhez szükséges iratokat aláírja.

    A megbízásokat minden esetben egy nő nevére állították ki. G. Angéla a külsejét megváltoztatva a megbízásban megnevezett hölgy megjelenését utánozva, parókában jelent meg a bankfiókokban és így szerezte meg a sértett vagyonának egy részét.

    A férfit 2014. október 1-jén G. Angéla családjának alsóörsi nyaralójába szállították át, ahol újabb egy hetet töltött el.

    Sz. József és B. M. 2014. október 8-án este a sértettet végül visszaszállították Ausztriába, ahol egy autópálya kihajtó melletti bokros részen a kocsiból kitették és magára hagyták.2014. október 11-én a hegyeshalmi határátkelőhelytől nem messze az osztrák rendőrök találtak rá a zavart és megviselt sértettre.

    A BRFK Felderítő Főosztályának munkatársai a bevezetett nyomozási cselekmények eredményeként azonosították az elkövetőket, majd 2014. október 11-én Sz. József Károlyt Peremarton Gyártelepen, 2014. október 12-én két társát pedig a fővárosban fogták el és vették bűnügyi őrizetbe.

    Kollégáján akart segíteni, de ő is meghalt az aknában

    2014. október 16., 14:07 Módosítva: 2014.10.26 19:44
    3

    A katasztrófavédelem jelentése szerint szén-dioxid mérgezés okozta két férfi halálát Mőcsényben. Egy aknát akartak kitisztítani - írja a teol.hu.

    Az egyik férfi azért ment le a nyerskukorica felvonó alatt található kármentő aknába, hogy megtisztítsa azt, az odakerült, esőtől átázott kukoricától, de a munka közben rosszul lett. Később a segítségére siető munkatársa is eszméletét vesztette. A tűzoltókat és a mentőket egy harmadik munkatársuk értesítette .

    Figyelem! Tricikli-bűnözés Esztergomban

    2014. október 16., 13:35 Módosítva: 2014.10.21 11:49
    5

    Ez a történet szerencsére happy enddel ért véget, de a tricikli lopás is mutatja, hogy szinte semmi sincs biztonságban. 

    Történt ugyanis, hogy az 51 éves esztergomi nő október 2-án bement egy Esztergom-kertvárosi családi házba és eltulajdonította az udvaron lévő triciklit. Az asszony nem jutott messzire a gyermek kis piros járgányával t még aznap otthonában elfogták az esztergomi rendőrök.

    A zsaruk születésnapi zsúrján adták vissza a kislánynak a háromkerekű járgányt, amit egy 51 éves nő lopott el tőle.

    A kemma.hu-n még képet is láthat a boldog pillanatról. 

    Egy férfi holttestére akadtak rá Mohácsnál, az öbölben

    2014. október 16., 11:08 Módosítva: 2014.10.16 14:30
    3

    Egyelőre ismertelen a személyazonossága annak a férfinak, akinek holttestére október 10-én reggel hét órakor akadtak rá a Mohács-Nagypartos Duna folyam 1441. folyamkilométerénél, az öbölben, ezért a hatóság a lakosság segítségét kéri az azonosításban. Az ismeretlen férfi 45-60 év körüli, 174 centiméter magas, fehér bőrű, őszülő hullámos hajú, írja a bama.hu. A száj és az állcsúcs között 2 centiméter széles, rövid kecskeszakállt viselt. Jobb alhasi részen körülbelül 10 centiméter hosszú műtéti heg látható. Az elhunyt kék színű polár kabátot, indián mintás pulóvert, csíkos inget, szürke garbót, fehér pólóinget, fekete trikót, kék farmernadrágot, fekete színű Adidas márkájú deszkás cipőt viselt.

    A rendőrség kéri, hogy aki a leírás alapján az elhunyt férfi személyazonosságával kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, tegyen bejelentést a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

    Betört a barátjához, míg kórházban volt

    2014. október 16., 10:46 Módosítva: 2014.10.16 10:46
    1

    Porcelánokat és más tárgyakat lopott el egy 49 éves és egy 52 éves férfi egy székesfehérvári családi házból, miután egyikük, M. István megtudta, hogy a ház tulajdonosa (aki egyébként a férfi barátja) kórházba került, így adott az alkalom a betörésre, írja a police.hu. Ekkor M. István megkérte J. Miklóst, segítsen neki kipakolni néhány dolgot. A két férfit október 15-én elfogták a rendőrök. Gyanúsítottként hallgatták ki őket lopás megalapozott gyanúja miatt.

    Órákig feküdt összekötözve a padlón a 79 éves, kirabolt asszony

    2014. október 16., 10:09 Módosítva: 2014.10.16 10:09
    1

    140 ezer forintot rabolt el még január elsején hajnalban egy 30 éves férfi egy 79 éves nőtől egy Nagykanizsához közeli faluban, az ügyben most emeltek vádat a férfi ellen. A Zala Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a a férfi előbb betörte a bejárati ajtó üvegét, hogy majd a résen benyúlva ki tudja nyitni az ajtót, ám így végül nem jutott be, ezért befeszítette az ajtót. Az egyedül élő, 79 éves, és korábbi gerincműtéte miatt nehezen mozgó asszony a zajra fölébredt és felkapcsolta a villanyt. A 30 éves férfi ekkor rászólt, hogy kapcsolja le a villanyt és adja oda az értékeit, pénzét, mert megöli.

    Megragadta az asszony kezét, rángatni kezdte, miközben továbbra is megöléssel fenyegette, és a pénzét követelte. A sértett ekkor elesett, segítségért akart kiáltani, azonban a terhelt befogta a száját, majd egy ruhát tömött bele. A terhelt megtalálta a sértett pénztárcáját, és kivett belőle 3500 forintot, majd azt követelte, hogy mutassa meg hol van a többi pénze, ellenkező esetben a kezeit összekötözi és leszúrja. Az asszony kezeit ekkor össze is kötözte, és a földre lökte. Végül a nő megmondta, hol van a megtakarított 140 ezer forintja, amit a férfi elvett, majd a nőt otthagyta a padlón, összekötözve, szájában egy ruhadarabbal. Az asszonyt – aki a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett,- csak órákkal később találták meg a hideg padlón. A Nagykanizsai Járási Ügyészség a férfi ellen a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás büntette miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járásbíróság előtt.

    Hasba szúrta az élettársát egy férfi Cegléden

    2014. október 16., 09:18 Módosítva: 2014.10.16 09:18
    0

    Előzetes szóváltást követően hasba szúrta élettársát egy 41 éves férfi Cegléden. D. Imrét a rendőrök elfogták, gyanúsítottként hallgatták ki, a vasárnapi támadás óta már előzetesben is van. A police.hu híre szerint a férfi október 12-én az esti órákban ceglédi otthonukban összeszólalkozott az élettársával, akit azzal fenyegetett meg, hogy le fogja szúrni. Ezután D. Imre kiment a konyhába, magához vett egy kést és azzal rátámadt a nőre. A nő először el tudta hárítani a szúrást, ellökte magától D. Imrét, azonban a férfi újra megtámadta és egy alkalommal hasba szúrta. A dulakodás közben D. Imre többször kijelentette, hogy megöli a nőt. A sértett a bántalmazás következtében kórházi ellátást igénylő sérülést szenvedett.

    Már az ügyészségen van a csecsemőrablók ügye

    2014. október 15., 20:14 Módosítva: 2014.10.15 21:19
    2

    A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya vádemelési javaslattal fejezte be egy, a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórházból elvitt kisbaba ügyében indított nyomozást – áll a rendőrség közleményében. Július 9-én a szombathelyi kórház szülész-nőgyógyász osztályáról előre kitervelten, engedély nélkül vitte el a 38 éves Cz.-né O. Klára és unokaöccse, P.-K. Zoltán, hogy később a kicsit a nő a saját gyerekeként nevelje majd fel.

    Megalapozott a gyanú, hogy a bűncselekmény elkövetését megelőző héten egy 22 éves szombathelyi nő munkavégzésre jelentkezett az intézményben azért, hogy terepszemlét tartson. Kiderült, hogy H. B. Erzsébet hamis magánokirat felhasználásával szociális gondozó gyakornoknak adta ki magát és így akart munkát vállalni.

    Hummeres gázoló: A naplójában írta, hogy meg akar halni

    2014. október 15., 20:03 Módosítva: 2014.10.16 12:10
    2

    Az osztrák férfi, aki Hummerével motorosrendőrt gázolt, a naplójában írt arról, hogy meg akarja ölni magát. A Hír 24 értesülései szerint a cellájában találták meg a naplóját.  A férfi halálát fulladás okozta, pénteken, feltehetően gyógyszer-túladagolásban halt meg, egyelőre a halálának körülményeit még vizsgálják. A férfi ügyvédje korábban azt nyilatkozta, nem akarta magát megölni védence. Thomas Robert Bindberger a Szegedi Fegyház és Börtönben töltötte jogerős büntetését, amiért egy évvel ezelőtt megpróbált az úton leszorítani egy rendőrautót és motorokat, majd elgázolta az útját elálló rendőrt, Kenéz Imrét. Tettéért 15 év fegyházat kapott, de még arról is szó volt, hogy súlyosbítják a büntetést.

    Ebola: Itt a második texasi eset

    2014. október 15., 15:31 Módosítva: 2014.10.15 18:39
    0

    A Tallasi Presbiteriánus Kórház második alkalmazottja fertőződött meg ebolával, a teszt eredménye pozitív lett – írja a Gawker.

    Az MTI közleménye szerint egy nappal a betegségének megállapítása előtt a második ebolás dallasi ápolónő repülőgépen utazott, az amerikai hatóságok ezért figyelmeztették volt utastársait és a személyzet tagjait.  A Frontier Arlines hétfői 1143-as, Clevelandből Dallasba tartó járatán a beteggel együtt 132-en utaztak. A személyzet szerint a 29 éves ápolónőn, Amber Vinsonon akkor még nem mutatkoztak az ebola tünetei. Vinson kedd reggelre lázasodott be és aznap este állapították meg nála a betegséget. Az ápolónő az ugyancsak megfertőződött kolléganőjével, Nina Phammal együtt a dallasi presbiteriánus kórházban részt vett a múlt héten ebolában elhunyt Thomas Eric Duncan ápolásában, több mint 70 másik emberrel együtt.

    A részletekről annyit tudni, hogy kedden már magas lázzal küzdött, az első tesztet Austinban végezték el, ezt újabbak követik majd. Az újabb ebolás beteget karanténba zárták, és részletesen kikérdezték, kikkel érintkezett. Az újabb ebolás eset a harmadik az Államokban.

    Ebolagyanús eset miatt feljelentést tesz az ÁNTSZ

    2014. október 15., 13:43 Módosítva: 2014.10.15 16:16
    15

    A déli órákban állítólag valóban átszállítottak egy lázas nigériai férfit a debreceni Kenézy kórházból a budapesti Egyesített Szent István és Szent László Kórház (ESzSzK) trópusi részlegére, az azonban még nem volt egyértelmű, hogy mi lehetett a baja – írja a boon.hu, ahova egy kétségbeesett olvasó telefonált be a hírrel. 

     „Hétfőn este érkezett beteg panaszait feltehetően malária kiújulása okozhatta. Intézményünkben jelenleg nem kezelünk Ebola-vírus okozta fertőzésre gyanús beteget. Betegeinkről a személyiségi- és betegjogok védelme érdekében további információt nem adhatunk” – tájékoztatott Dr. Müller Péter ESzSzK orvosigazgatójától.

    Az ÁNTSZ az álhírkeltés miatt feljelentést tesz, írja a Világgazdaság. A hatóság véleménye szerint önmagában a tény, hogy valaki az ebolával fertőzött területről származik, és láza van,  még nem elegendő ahhoz, hogy epidemológiailag szempontból ebolásnak lehessen nevezni.

    Villámcsapás miatt kórházba került egy hat tagú család

    2014. október 15., 13:31 Módosítva: 2014.10.15 14:32
    4

    Egy hat tagú család mellé csapott a villám szerdán Somogyszilben. A középkorú férfi, a felesége és a menyük éppen óvodába vitték a három gyermeküket – írja a sonline.hu.

    A megyei lap szerint a villámcsapás után elnémultak a telefonok, és megszűnt a közvilágítás a faluban, a családot pedig kórházba kellett szállítani. Szerencsére egyiküknek sem lett komolyabb baja, de fülzúgásra, fejfájásra panaszkodtak. A háziorvos azonnal mentőt hívott hozzájuk, és a kaposvári kórházba szállították őket megfigyelésre

    "Reggel nagyon beborult az ég, még nem esett annyira, csak szemerkélt, de a hirtelen elsötétülés után egy óriási csattanás hallatszott" – idézte fel az esetet Sámoly Ferenc polgármester. "A Sipos-közbe vágott be a villám, a villany- és a telefonvezetékek leszakadtak. Úgy tudom, a családnak a sokkon és az ijedtségen kívül más baja nem lett szerencsére. A villámcsapás károkat okozott az óvodában, valamint elnémult a telefon, megszakadt az internetkapcsolat."

    Fejbe rúgta 11 éves nevelt lányát

    MTI/velvet
    MTI/velvet
    2014. október 15., 12:58 Módosítva: 2014.10.15 13:30
    2

    Nevelt lánya bántalmazása miatt indult eljárás egy felgyői nő ellen, a hatóságokat a gyermek iskolája értesítette – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.

    Szenti Szabolcs elmondta, a nyomozók meghallgatták a 11 éves gyermeket, aki elmondta a rendőröknek, hogy nevelőanyja évek óta rendszeresen szidalmazza, több alkalommal megverte, megrugdosta, illetve a haját tépte.

    Az asszony legutóbb csütörtökön verte meg a gyereket, akkor úgy megrúgta a kislányt, hogy eltört az orra. A gyermek eddig nem merte elmondani az igazat a felnőtteknek a sérüléseiről, félt a következményektől – közölte a százados.

    A kislányt a nagymamájánál helyezték el, az esetről pedig értesítették a gyermekvédelmi hatóságokat.

    A rendőrök a nevelőanyát előállították. A 29 éves T. Sándorné ellen kiskorú veszélyeztetése és védekezésre képtelen sértett sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak. 

    Két és fél év börtön helyett közérdekű munkát kapott S. Ábel

    MTI/velvet
    MTI/velvet
    2014. október 15., 12:23 Módosítva: 2014.10.15 13:31
    5

    Ötven nap közérdekű munkára enyhítette S. Ábel budapesti joghallgató korábban első fokon emberölés előkészülete és más bűncselekmények miatt kiszabott két és fél éves szabadságvesztését a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla szerdán.

    A tábla szerint a vádlott csupán közveszéllyel fenyegetést követett el, ami jóval enyhébb minősítésű bűncselekmény, mint az emberölés előkészülete.     

    A most 27 éves S. Ábel a vád szerint a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen több diáktársának megölésére készült 2006 és 2010 között. Az elsőfokú bíróság kétrendbeli emberölés előkészülete miatt ítélte el, nem pedig – mint a vádiratban szerepelt – huszonkettő miatt.

    Bedrogozva, puszta kézzel ölte meg barátnőjét

    2014. október 15., 12:13 Módosítva: 2014.10.15 17:09
    2

    – Ha tehetném visszafordítanám az egészet, egy életen át kísérteni fognak a történtek – idézi a beol.hu S.K.-t vallomását. A férfi vádirat szerint tavaly augusztus 30-án puszta kézzel halálra verte barátnőjét Békéscsabán. A Békés Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel és más bűncselekményekkel vádolja.

    A bíróságon ismertetett részletes vádirat szerint S. K. és a sértett 2013. februárjában került közelebbi kapcsolatba. Gyakorlatilag a lány szalagavatója után jött össze a két fiatal. Májustól a vádlott a sértettnél és családjánál lakott. A fiatalember a már említett rendőrségi vallomásaiban kiemelte, nagyon szerették egymást, erős kapocs alakult ki közöttük, barátnője vele akarta leélni az életét , ám a férfi szerint a lány túlzottan féltékeny volt. 

    A kacifántos vallomás szerint Augusztus 30-án a sértett szülei elutaztak Budapestre, a két fiatal pedig úgy döntött, hogy együtt töltik a hétvégét. Napközben azonban összevesztek, majd kibékültek. A férfi telefonját pedig a család kutyája megrágta, így onnantól csak a lány mobiltelefonján tartották a kapcsolatot a külvilággal. Délután "Kati" nevű drogot vásároltak és használtak is, majd elindultak zuhanyozni, ám ott ismét összevesztek. 

    A szóváltás közepette lökdösni kezdték egymást, majd földre kerültek és összeverekedtek, rugdosták egymást. A vádirat szerint ennek során a vádlott a sértettet testszerte, eszköz nélkül bántalmazta, nyakát kézzel leszorította, fojtogatta.

    Ezután a földön fekvő sértettet áthúzta a szobába, betakarta egy ágyneművel, és a padlón hagyta. A nő 20 és 22 óra között a helyszínen meghalt. Talán ha időben orvosi segítséget kap, túlélhette volna a sérüléseket.

    Miután a rendőrség is kiérkezett, a férfi az ágy párnája alól elővett egy  gázriasztófegyvert, és azzal előbb a rendőrök és a mentők felé hadonászott, majd a saját fejéhez emelte, és kiküldte a házból őket. A fiú szerint azért tette mindezt, mert a mentők közölték vele, hogy a lány meghalt.

    Végül TEK-eseknek sikerült hatástalanítani a férfit. 

    Újra kihallgatták a savas támadással gyanúsított orvost

    2014. október 15., 09:43 Módosítva: 2014.10.15 11:13
    1

    A volt kórházigazgató, akit azzal gyanúsítottak, hogy savval leöntötte barátnőjét, elleni eljárást korábban megszüntették, ám a nyomozás most újraindult, méghozzá nagy erőkkel.

    A Blikk információi szerint B. Krisztián házát már kétszer is átnézték, bár egyelőre nem tudni, mit kerestek nála másfél évvel a támadás után. Nem csak a férfinál jártak, újra tanúkat hallgattak ki, olyanokat is, akikkel korábban nem beszéltek. A lap úgy tudja, a megtámadott asszonyt, Renner Erikát is újra meghallgatták.Sőt, a nő ügyvédje, dr. Regász Mária szerint először megtalálták például a savmarta kesztyűt az orvos lakásán, valamint leveleket Renner postaládájából. Az orvos kocsijában találtak olyan fecskendőt is, amiben ugyanaz a pszichoaktív szer volt, mint amivel a nőt elkábították, és Renner lakásában a támadás után előkerült egy madzag is, amin a férfi DNS-e volt. Ez azonban nem az volt, mint amivel a nőt támadója megkötözte.