Jude Law-t már számtalan szerepkörben láthattuk. Volt szexrobot, nőfaló sofőr, de ő alakította Robert Downey Jr. mellett a homoszexuálisnak megálmodott Dr. Watsont is. Ráadásul Sally Potter filmjében nőként köszön vissza a vászonról, egész pontosan egy szexi modellcsajt fog alakítani.

A színész magánélete is változatos, főleg azóta, mióta felesége, Sadie Frost kirúgta, amiért összejött a három gyerekére vigyázó babyszitterrel. Egy darabig együtt járt Sienna Millerrel, legutóbb Cameron Diazzal hozták össze – igaz, ez részben a színésznőnek is köszönhető, hiszen bárkivel is látják együtt, összeboronálják vele.

Szerencsére hírnevét nem csak reklámkampányokhoz igyekszik felhasználni, számtalan jótékonysági eseményt támogat, Afganisztánba kétszer is ellátogatott és egy dokumentumfilmet forgatott, melyben helyi gyerekeket, politikusokat és vezetőket kérdezett az ottani helyzetről.