Családom nőtagjai akkor váltak függővé a Bűbájos boszorkák című sorozattól, amikor a képernyőn először bukkant fel Julian McMahon, azaz Cole Turner, a gonosz démon, aki a varázslócsajok életére tör. Ezzel nézők ezrei lehetettek ugyanígy, hiszen a 41 éves színész eredetileg csak egy évadban tűnt volna fel, de a rajongók annyira imádták, hogy karaktere megélt további két évadot. Eközben volt gonosz, aztán szerelmes, amitől kicsit rendesebb démon lett belőle, majd főméltóság lett a pokolban, végül pedig hatalom nélkül tűnt el a süllyesztőben.

Julian McMahon, vagy teljes nevén Julian Dana William McMahon 1968-ban született Sydney-ben. Ír származású apja, Sir William McMahon Ausztrália miniszterelnöke volt, anyja Lady Sonia McMahon, aki 25 évvel volt fiatalabb férjénél, munkaterapeutaként dolgozott. Julian McMahon kezdetben jogot tanult, de az egyetemet nem fejezte be, inkább modellnek állt, beutazta a világot, végül egy Levi's reklám után megkapta első szerepét egy ausztrál szappanoperában. Azóta számos filmben és sorozatban játszott, most épp az Emmy és Golden Globe díjas Kés/Alatt című sorozatban alakít egy terhelt gyerekkorú, szexfüggő plasztikai sebészt. Ez ráadásul 2011-ig biztos így is marad. Nem is baj:


Nőügyekben a színész nem tűnik különösebben mázlistának, két házasságából kettő végződött válással. Első felesége Dannii Minogue, Kylie Minogue testvére volt, akivel egy éven át bírták ki egymást, másodszor pedig egy Baywatch lányt, Brooke Burnst vette el feleségül, de ez a viszony sem tartott két évnél tovább. Viszont a kapcsolatból legalább született egy lánya. Persze McMahont nem kell félteni, a csajok feltehetően buknak rá, nem véletlenül választotta a WHO Magazine 2005-ben a világ 25 legszebb embere közé. Ki bánná, ha ez fogadná otthon...?