Több, mint fél éve működik ez a blog, és ez alatt az idő alatt, ha megtetszett egy olyan idevaló fotó, ami önmagában nem volt elég egy poszthoz, azt lementettem egy titkos mappába. Vége az évnek, ezért itt az ideje, hogy random módon elővegyük ezeket a fotókat, mondjuk hármasával.

Kezdve rögtön a Billiammel, ami sokak szerint minden idők legrosszabb fiúcsapata volt. Britek, és két év alatt két számuk került fel a slágerlistára, ezek közül a sikeresebb a 23. helyig jutott (a youtube-on már csak a másikat lehet megnézni). Szerencsétlen srácok a fenti vetkőzős promófotóval próbálták magukra irányítani a rivaldafényt, de amikor nyilvánvaló okoknál fogva ez a kísérlet is befuccsolt, tavaly novemberben feloszlottak.

A mai második fotó Michael Phelpset ábrázolja, de azután készült, hogy a sokszoros olimpiai bajnok úszónak külön posztot szenteltünk. A harmadikon pedig Jamie Dornan látható egy remekül eltalált Calvin Klein kampányból. A sorozat többi fotójáról annak idején cikket készítettünk, az itt olvasható.