A mai poszt Wentworth Millert mutatná be, ha Wentworth Miller bemutatásra szorulna. De nem szorul arra, mert akik nem nézték a Szökést, de ezt a blogot olvassák, azok valószínűleg azért már hallottak róla legalább egyszer. És ha egyszer hallottak róla, valószínűleg nem felejtették el.

 

A fenti két fotó a 2003-as, Szégyenfolt című filmből való, amelyben a kicsit nehezen felismerhetőre maszkírozott Miller egy afro-amerikai származású férfit alakít, aki fehérnek adja ki magát. Nála alkalmasabb színészt nehezen találhattak volna a szerepre, mert Miller apja szintén részben jamaikai származású, felmenői között vannak még oroszok, franicák, zsidók, libanoniak és angolok is.

A Kockahas blog egyik legnagyobb tanulsága, hogy legjobb pasik zöme a sorozatszínészek közül kerül ki. Emelett Miller rengeteg további kritériumot is teljesít, amit az álomférfiaktól el szokás várni. Felkerült például rengeteg legszebb pasi listára, elterjesztették róla, hogy meleg és modellkedett is, például a Beanpole nevű cégnek és Mariah Carey két videoklipjében.

A végére pedig egy roppant elegáns kép a 2006-os Emmy díjkiosztó gáláról.