A pakisztáni származású, de Angliában született Amir Khan jelenleg kisváltósúlyú bokszvilágbajnok, és a fenti videón 54 másodperc alatt üt ki valakit. A 23 éves, csodagyerekként is emlegetett gyakorló muszlim az alábbi képen pedig éppen meztelenül fotózza magát hölgyek számára.

A botrányt az alábbi képen látható egyik modell volt szíves kirobbantani a News of the World hasábjain, két fotót mellékelve a nem éppen visszafogottan szórakozó sportolóról. A hölgy egyrészt azt sérelmezte, hogy a meztelen fotók között olyan is volt, amelyet Khan saját merev péniszéről készített, ezt a hölgy nyilván a jó ízlés nevében nem hozta nyilvánosságra. Másrészt emellé az a szöveges üzenet jött a címzett modell számára, hogy "meg akarlak kötözni az ágyon és meg akarlak kínozni". Egy másik üzenetben az állt, hogy "U wan 3 sum wid ur mate O me n u alone",  amit feltehetőleg csoportos szexre való felhívásként tudnak értelmezni az angol internetes szlenghelyesírásban járatosabbak.

Az ügyben a korábban példaképnek beállított bokszoló még nem nyilatkozott semmit, mi azonban a róla szóló posztot is egy elegáns fotóval zárjuk. Így nézett ki Amir Khan a Rocky Balboa premierjén 2007-ben.