A mai poszttal megint beteljesítjük egy olvasónk leghőbb vágyát. Hello Sailor kommentelte azt a napokban, hogy neki már csak Clive Owen hiányzik a boldogságához, hát, gondoltuk, rajtunk ne múljon. A fenti kocka az 1964-es születésű angol színész első, 1991-es mozifilmjéből származik, amelynek címe Takard el a szemem, és amelyben a fiatal Owen teljesen meztelenül látható.

A népszerűséget azonban a pucérkodás nem hozta meg azonnal. Owen az 1997-es Bent című film forgatása idején még mindig nem számított különösebben nagy sztárnak. A téma a fenti kockából már sejthető: az alkotás a koncentrációs táborba hurcolt melegekről szól.

De ahogy a kamaszos báj nagy nehezen lefoszlott Owenről és egyre férfiasabbá vált, mind többen figyeltek fel rá. A 2003-as Határok nélkülben például már Angelina Jolie-val játszhatott együtt.

2004-ben, a Közelebb című film idején aztán már sokak számára ismerősen csengett Owen neve. A fenti kép egy évvel későbbről, a Kisiklottakból származik, ahol a nők bálványa státuszba érkező sztár partnere Jennifer Aniston volt.

A fenti kocka pedig a tavalyi Kettős játékból való, ahol Owen a Közelebb után megint Julia Robertsszel szerepelt egy filmben. És biztosak vagyunk benne, hogy Hello Sailor boldogsága csak egy elegáns fotóval lehet teljes, így ebből a típusból is mutatunk egyet, szokásunk szerint a poszt végén. A kép 2006-ban készült, az Ember gyermeke című film premierjén.