Ma este lesz Oslóban az idei Eurovíziós Dalfesztivál, amin ezúttal Magyarország nem indult. A műsort az MTV-től megöröklő Duna TV azért idén is közvetíti a versenyt, és ígéri, hogy jövőre hazai énekest is indít majd az évi rendes európai giccsolimpián. Az idei fesztiválhoz kedvcsinálónak most az utóbbi 20 év győzteseivel nosztalgiázunk, de mivel ez a Kockahas-blog, kizárólag a férfiakra koncentrálva - úgyis ők vannak kevesebben. 20-ból ugyanis csak hétszer győzött férfielőadó az Eurovízión, tizenegyszer nő lett az első, egyszer egy férfi-nő duó és egyszer Dana International.

Fent Toto Cutugno látható, aki éppen 20 éve nyert, 1990-ben, Olaszország egyik utolsó fesztiválszerepléseként (1997. óta nincsenek jelen). A győztes dal az Európai Unió szépségeit és reményeit megéneklő Insieme: 1992 volt, ami mellé a szicíliai és toszkán felmenőkkel rendelkező énekes fehér öltönyében sármosan hozta a szenvedélyes, jólöltözött délolasz fickó figuráját.

A kilencvenes évek első felében Íroszág öt év alatt négyszer tudott nyerni. Az 1994-es dublini fesztivál kapcsán lett világhíres Michael Flatley, aki a Riverdance-szel a dalok és a szavazatszámlálás között szórakoztatta Európa közönségét. Nála sokkal kevésbé Kockahas-kompatibilis előadók nyerték azonban a versenyt, a fenti Paul Harrington és Charlie McGettigan leginkább hobbizenész apukákra emlékeztettek a Rock'n'Roll Kids előadása közben. Nagyjából ugyanezzel az imázzsal még 2000-ben is lehetett nyerni, pedig ez már abban az időszakban volt, amikor az Eurovízió elegáns-csendes-leülős eseményből lassanként túlzást túlzásra halmozó arénakoncertté kezdett válni. Alább a dán Olsen fivérek láthatók, akik 2000-ben győzedelmeskedtek a Fly on the Wings of Love című számmal.

Egy évvel később Észtország nyert. 2001. győztesét Tanel Padarnak hívják, aki a fesztiválon még viccesre zselézett hajú, jóképű fiatalember képében lépett fel, de nem sokkal később igen drasztikus stílusváltáson ment keresztül. Néhány évvel az Everybody győzelme utánról származik az alábbi kép.

2006-ban hatalmas meglepetés volt a Lordi győzelme, akik a poprevüből egy kemény metálszámmal tűntek ki. A Hard Rock Hallelujah azóta is az Eurovízió történelmében az egyik legemlékezetesebb előadásának számít, nem kis részben az együttes tagjai által viselt különleges maszkok és jelmezek miatt.

Az utóbbi két fesztivált azonban a modern értelemben vett jóképű (úgy is mondhatnánk, metroszexuális) férfiak nyerték. Két éve Gyima Bilan nyert a Believe című számmal és egy begombolatlan fehér inggel. Az énekes a múlt télen egyébként azzal került be a nemzetközi hírekbe, hogy a csaját maga Mickey Rourke nyúlta le.

Ki volt az utóbbi 20 év legvonzóbb férfi Eurovízió-győztese?

És már csak a tavalyi győztes van hátra, Alexander Rybak. Személyes vonzereje élő hegedűjátékkal és a Fairytale című fülbemászó slágerrel megtámogatva egyszerűen ellenállhatatlannak bizonyult. A Fehéroroszországban született, de Norvégia színeiben versenyző énekes minden idők legfölényesebb győzelmét aratta az egy évvel ezelőtti fesztiválon. Kíváncsian várjuk, hogy tavalyi rajongói még idén is emlékeznek-e rá. És tekintettel arra, hogy ma este a magyar közönség nem szavazhat a 2010-es győztesre, akik mégis voksolni szeretnének, azoknak az egyetlen lehetőségük, ha itt bejelölik a kedvenc férfi nyertesüket az Eurovízió legutóbbi 20 évéből.