Olvasóink talán már azt hitték, hogy Vivienne Westwoodot, akiről pedig már eddig is volt párszor szó ebben a blogban, kihagyjuk a férfidivathetekkel foglalkozó posztokban. Nem ez a helyzet, ugyan az utolsók között, de ma a 70 felé közeledő extravagáns brit tervezőnő is sorra kerül.

Amint ebből a néhány fotóból is kiderül, Westwood továbbra is az extremitásokért és a különlegességekért rajong. A bemutató hátteréül televíziók szolgáltak, a kifutón pedig láthattuk fejre szerelt katamarántól kezdve rengeteg mindent.

Úgy látszik, a tetoválások nemcsak az Armaninál és a Versacénál számítanak majd 2011. nyarának népszerű kiegészítőjének, hiszen Westwood is felvonultatott egy erőteljesen kidekorált modellt.