“Ez az igazi uborkaszezon.” “Elmentek otthonról, kedves szerkesztőség?” - voltak, akik ilyen kommentekkel fogadták a Kockahas blog indulását pontosan egy évvel ezelőtt, 2009. július 9-én. Mások azonban már a kezdetektől fogva lelkesedtek, és az elmúlt (Matthew McConaughey-vel kezdett és befejeződött) egy év több tízezernyi olvasója őket igazolta. Születésnapunkat most egy tízes listával ünnepeljük, méghozzá a Kockahas blog eddigi tíz legolvasottabb posztjának listájával, amelyből kiderül, hogy önök melyik tíz férfira voltak a legkíváncsibbak.

Legfelül a tizedik helyezett Zac Efron látható, akiről még két hete sincs, hogy közzétettük: kigyúrta magát. A kilencedik legtöbb kattintás a Richard Branson kockahasával foglalkozó posztra érkezett. Ugyan a látogatók töredéke szavazott csak, de szerintük a multimilliárdos üzletemberből pont a hasa a legkevésbé vonzó.

Januárban a Dsquared egy divatbemutatón összevert modellekkel borzolta a kedélyeket. Az év nyolcadik legolvasottabb posztja az lett, amelyik a divatosan vérző manökenek fotóit mutatta be. A tíz legjobb pasi listájáról nem hiányozhat David Beckham sem. Vele persze több posztban is foglalkoztunk, de a legnépszerűbbek között a hetedik helyet az érdemelte ki, amelyikben félmeztelenül egy kicsit megszellőzködik egy meccsen. (Érdekes, hogy Beckham pont a hetedik helyre került, hiszen a hetes számú mezben játszott a Manchester Unitedben és az angol válogatottban is.)

A kommentekből úgy tűnik, hogy olvasóink között rengetegen vannak, akik számára Jesus Luz ellenszenves. Általában azonban mégis hatalmas érdeklődés fogadja a brazil modellel foglalkozó posztokat. Hatodik helyezettünk talán egyszer még azt is eléri, hogy egy vele foglalkozó szövegben ne szerepeljen Madonna neve. Ez a mai poszt egyelőre nem egy ilyen szöveg, és az év hatodik legtöbb kattintást kiérdemlő posztja meg pláne nem ilyen volt.

Önök az elmúlt egy évben Jamie Dornant találták az ötödik legizgalmasabb pasinak. Nyilván névről nem sok mindenkinek ugrik be, hogy ő kicsoda, de ha eláruljuk, hogy ő az a modell, aki egy Calvin Klein-reklámban Eva Mendest fogdosta, akkor talán már derengeni fog valami. Ha így sem rémlik, akkor kattintson ide, és nézze meg még egyszer a róla szóló posztot.

Negyedik helyre futott be Ricky Martin egy olyan fotósorozattal, ami pedig már jópár éves volt idén márciusban, amikor itt nálunk a főoldalra került. Természetesen ez akkor volt, amikor az énekes végre hivatalosan is bejelentette, hogy meleg. Ennek örömére olvasók tízezrei kattintottak a kisgatyában strandoló Martin legendás fotóira.

A Lance Armstrongról szóló posztnak ehhez képest semmi különleges apropója nem volt. Így még nagyobb teljesítmény, hogy a Kockahas blog első egy évében a híres emberek közül az ő félmeztelen fotóira voltak önök a legkíváncsibbak. A rákot is túlélő kerékpárosról szóló poszt a harmadik helyen végzett az olvasottsági versenyben.

Az egy év második legnépszerűbb témájával januárban jelentkeztünk. A koncepció egyszerű volt, és a jelek szerint szinte ellenállhatatlannak bizonyult, mivel önök a jó pasiknál is kíváncsibbak a röhejes pasikra. A nevetségesen bizarr fehérneműket bemutató összeállítást itt lehet még egyszer végigélvezni.

A Kockahas blog 1 évének 10 legizgatóbb pasija

Íme az önök kattintásai alapján összeállt lista egyben:

1. D&G modellek

2. Röhejes fehérneműsök

3. Lance Armstrong

4. Ricky Martin

5. Jamie Dornan

6. Jesus Luz

7. David Beckham

8. Dsquared modellek

9. Richard Branson

10. Zac Efron

Az elmúlt 365 nap alatt 365 poszt jelent meg ebben a blogban, és ezek közül önök egy olyanra kattintottak a legtöbbször, amely a D&G 2010. tavasz-nyári divatbemutatójából közölt ízelítőt. A sok látogató között ki is tört és száznál is több kommenten keresztül folyt az ilyenkor szokásos vita arról, hogy így csak a melegek néznek-e ki, illetve hogy egy nőnek tetszhet-e egy férfi attól még, hogy “ráköpsz és sistereg”, ahogy soymilk fogalmazott.

Reméljük, a következő egy évben még rengetegszer lesz alkalmunk ugyanezt a témát újra végigbeszélni önökkel. Ez a Kockahas blog, ma egy éves, és mi nagyon büszkék vagyunk rá, mert ilyet önök ennyien csak nálunk olvasnak. Holnap megint találkozunk!