Péntek délután, amikor a legkevésbé számítottunk rá, hirtelen az a vád ért minket, illetve személy szerint engem, hogy nem szeretem a teniszt. Ez már csak azért is rosszul esett, mert egyrészt végülis igaz (muhaha) (jaj, mit fogok én ezért a bűnömért most kapni a kommentelőktől!), de másrészt így is több tenisztémájúposztunk volt már ebben a blogban annak ellenére, hogy a Velvet alapvetően nem is foglalkozik sporttal.
Hogy szó ne érhesse a ház elejét, mára akkor a US Openről érkezett fotókból gerebélyéztünk össze egy posztot, de csakazértis kizárólag olyan fotókkal, amiken az egyébként kétségtelenül vonzó teniszcsillagoknak éppen az erőlködéstől vagy a koncentrációtól bizonyos mértékben eltorzul a feje.
Legfelül például Richard Gasquet látható, a poszt második fotóján pedig Roger Federer adja éppen vissza Brian Dabul ütését.
A fent éppen átöltöző, spanyol származású, nagy kedvencnek számító Rafael Nadal különösképpen ismerős lehet olvasóinknak, legutóbb például egy strandolós gigagalériával hódoltunk előtte.
A poszt utolsó előtti fotóján az ausztrál Lleyton Hewitt látható, akinek éppen szintén minden izma és idegszála megfeszül. Az alábbi képen pedig Novak Djokovics üzen éppen hadat a gravitáció törvényeinek, róla is volt már külön posztunk. Csak abban nem egyik kép sem volt olyan vicces, mint ez.