A nyár legnagyobb, vagy legalábbis legtúljátszottabb slágere a Party Rock Anthem volt. A számért felelős amerikai együttes, az LMFAO most egy Sexy and I Know It című számmal próbálja megismételni a sikert. A klip még szeptemberben debütált, szám viszont csak a héten került az internetes zeneboltokba, ezért lehet, hogy még ön se látta a videót, aminek a témája a férfivetkőzés, és még Ron Jeremy pornóveterán is megjelenik benne.

Három alatt csak ritkán állunk meg ebben a blogban, ha videókról van szó, így következzen még Branislav Jankic fotós alkotása, amelyben Sam Webb férfimodell tűnik fel, és saját édesapjával ad elő nagyon nehezen értelmezhető jeleneteket adnak elő. Érdekes módon amikor utoljára Webbről volt szó ezen a blogon, akkor is éppen azon elmélkedtünk, hogy kollégája, Tony Ward akár az apja is lehetne. Erre tessék, most tényleg az apja a kollégája. A harmadik klip pedig egy régi klasszikus feldolgozása. Az eredeti videó frappáns svéd címe az volt, hogy knackerbrödsdansen. A dansen ebből nyilván a táncra utalt, a cím eleje pedig arra a kenyértípusra, amit a táncot előadó fiatalok a kezükben tartottak - miközben anyaszült meztelenül álltak egy svéd tehetségkutató színpadán. Pár évvel később ugyanezt az ötletet görögök is elsütötték, csak hanglemezekkel, és kvartett helyett duóban.