DSC7611-2
Testképek - a táncos Feledi János

Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket emailben Kővágó Nagy Imre blogjára, illetve munkáira. A fenti fotót látva nyilván rögtön egyértelmű, hogy azonnal megkerestük az önmagát képkészítőként definiáló művészt, aki a következőképpen foglalta össze eddigi pályáját.

2007-ben kezdtem a táncfotózást, akkor kezdtem el előadásokról és próbákról képeket készíteni. Tanulmánynak gondoltam a test-formákról, mozgásban, egymás kölcsönhatásában. Időközben mindennapi szükségletemmé vált a táncélmény, és a rengeteg kép feldolgozása miatt a festészetre nem jut idő. 2009-ben indítottam el a „Testképek” projektem, amelyben kortárs táncosokkal közösen képeket alkotunk. 2010-ben „Testképek - az első évad"  címmel nyílt a Bakelitben, az első test-tematikus kiállításom, festményeimből és a projektfotókból. Jelenleg a „Testképek 2" anyagán dolgozom.

Ezekből a testképekből látható egy kis ízelítő a galériában - ha önnek is megtetszettek a fotók, nézzen meg belőlük még sokkal többet Kővágó Nagy Imre blogján, ahol a Testképek sorozat bőséges anyaga teljes egészében megtekinthető.