Éppen a Hősökből ismert Hayden Panettiere konferálta volna fel vasárnap éjjel a legjobb dalnak járó díjat Belfastban az MTV European Music Awards csúcspontjaként, amikor hirtelen egy meztelen férfi rohant fel a színpadra.

Panettiere mérsékelten meglepettnek tűnt, majd csevegni kezdett az illetővel, aki a miniinterjú alatt már takarta, amit egyébként ki kellett volna kockázni. Az élő adásban farkat villantó ifjú aztán széttárt karral kiszaladt, újra meglobogtatva, amivel a természet megáldotta, és folytatódott tovább a díjkiosztó.

Az incidensről a lényeget jól összefoglalja a galériában látható három fotó, de alább videót is tudunk mutatni róla. Egyébként már a beszélgetésből, és Panettiere meg az ismeretlen srác viselkedéséből is sokan arra következtetnek, hogy a közjáték megrendezett volt, de az is erre utal, hogy a biztonságiak nem léptek közbe, holott erre bőven lett volna idejük, és az ilyen esetek általában interjú helyett lekíséréssel végződnek.

Előre megrendezett jelenet volt-e ez?

Ha viszont szándékos volt a dolog, érthetetlen, hogy az MTV mit akart vele elérni, az esetre ugyanis nem Amerikában került sor, és nem is híresség villantott, ezért nem valószínű, hogy még nyolc év múlva is téma lesz ez a kis közjáték.

Ön szerint előfordulhat ilyen véletlenségből, vagy megrendezett jelenetnek lehettek tanúi a díjkiosztó nézői? Nyomjon egyet a szavazógépen!